Változóban van az állampapírpiac, új sorozatok jelentek meg, míg más meglévő konstrukciók esetében a kamatok változtak meg jelentősebben. A legfrissebb hír, hogy február 7-i hatállyal lezárul a 2032/I nevű PMÁP forgalmazása, a Prémium Magyar Állampapírok kamata pedig 9,9 helyett mindössze 7,9 százalék lesz. Helyét a 2032/J kötvény veszi át, amelynek az első kamatperiódusban az éves kamata 7,9 százalék.

Búcsúzhatnak a befektetők a 2032/I nevű Prémium Magyar Állampapírtól.
Fotó: Róka László / MTI

A 2032/J kötvényből 250 milliárd forintnyit hirdetnek meg. Az inflációkövető időszak kamatprémiuma: fél százalékpont, az utolsó három évben 1 százalékpont lesz 2032. áprilisi lejárattal. Az értékesítési korlátot 25 millió forintban határozták meg.

Változások kora 

Valójában már a múlt év végén megkezdődött a lakossági állampapír-paletta átalakulása. 

Ennek részeként az inflációkövető prémium első bő egyéves periódusra érvényes kamatát leválasztották az inflációról, így annak induló kamata érdemben csökkent. 

Emellett számos új konstrukció indulását is bejelentették, amelyek miatt átrendeződött a piac. De milyen lakossági állampapír-ajánlatokkal találkozhatunk még pár napig 2024 elején?

„Az idei év második hónapjának első hetében még mindig a prémium állampapír induló kamata lesz a legkedvezőbb” – válaszolta érdeklődésünkre Argyelán József, a Bankmonitor elemzési igazgatója. Az inflációkövető Prémium (PMÁP) konstrukcióból jelenleg a 2032/I sorozat vásárolható meg még pár napig. A papír induló éves kamata, mint már jeleztük, évi 9,9 százalék, ezt követően a konstrukció kamata az előző évi inflációnak megfelelően alakul, azt növelik meg a kamatprémiummal.

LUS_4721
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az első időszak meghaladja az egy évet, először 2025 áprilisában változik a papír kamata, vagyis az idei, várhatóan jóval alacsonyabb lesz csak először hatással a papírra. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy a papír kamatára nincs hatással a tavalyi 17,6 százalékos infláció, ami mindenképpen rossz hír a befektetők számára.

A Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) is változó kamatozású papír, a kamat mértéke háromhavonta változik a három hónapos futamidejű Diszkontkincstárjegyek (DKJ) aukciós hozamának alakulása alapján. Aktuális kamata a DKJ-hozamból és kamatprémiumból áll. Jelenleg két ilyen konstrukció vásárolható:

  • A 2029/N sorozat 5 éves futamidejű papír, a jelenlegi negyedéves érvényes kamata évi 8,01 százalék. A DKJ hozamát 2027 júliusáig 1,5 százalékponttal, azt követően pedig 2,5 százalékponttal növelik meg a kamat meghatározásakor.
  • A 2027/N sorozat hároméves futamidejű papír, az aktuális negyedévre érvényes kamatszint évi 9,31 százalék. A kamatprémium értéke a kérdéses befektetésnél fix 1,5 százalék.

A FixMÁP még fiatal a piaci szereplők között

Új elemként jelent meg a kínálati palettán a Fix Magyar Állampapír (FixMÁP). A konstrukcióból jelenleg a 2027/Q1 sorozat vásárolható, a papír hároméves futamidejű, a kamata évi fix 7 százalék. A konstrukció negyedévente fizet kamatot.

Woman,Using,Credit,Card,And,Tablet.businesswoman,Working,At,Home.,Online
Egyre többen intézik befektetéseiket – így az állampapírok adásvételét is – az interneten, s ez nem függ az életkortól.
Fotó: Shutterstock

Átalakult az Egyéves Magyar Állampapír és a Kincstári Takarékjegyek kamata is. Az Egyéves Magyar Állampapír jelenleg vásárolható sorozatának kamata 6,5, hasonlóan a Kincstári Takarékjegy egyéves verziójának éves kamatához. A Kincstári Takarékjegy kétéves verziójánál az éves kamat ugyanakkor 6,75 százalék.

Változatlan feltételekkel érhető el a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz), ez azonban nem túl jó hír a befektetőknek. 

Az ötéves futamidejű papír évesített hozama továbbra is 4,95, ami a jelenlegi piaci környezetben nem túl vonzó ajánlat. 

Ha az induló éves kamatokra nézünk, akkor egy hétig még a megváltozott feltételek mellett is a prémium állampapír tűnik a legkedvezőbbnek. 

Már nem a prémium állampapír a legjobb hároméves időtávon

Eddig gyakorlatilag az extramagas infláció miatt a prémium állampapírok korábbi sorozatai minden időtávon megverték vetélytársaikat. Ez nem kis részben a rugalmas kiszállási lehetőségnek is köszönhető, hiszen a papírt 99 százalékos árfolyamon, kvázi 1 százalékos díj mellett bármikor eladhatják a befektetők. 

A helyzet azonban megváltozott: már az új prémium állampapír kamatelőnye sem olyan óriási, mellette pedig megjelent egy új, relatív magas hozamú hároméves papír

– mondta Argyelán József.

A három évre – 2027. január 22-ig – befektetni szándékozók számára már a FixMÁP lehet jó választás. Nagyságrendileg 22,9 százalékos hozam érhető el a papírral, ezzel szemben az új prémium sorozat mintegy 20,1 százalékos hozamot produkál. 

Érdemes sietni a vásárlással?

Az infláció érdemben csökkenésnek indult, a KSH adatai szerint az éves áremelkedés 5,5 százalék volt decemberben. Emellett a Magyar Nemzeti Bank is fokozatosan mérsékeli az alapkamatot, igaz, a legutóbbi lépése óvatosabb volt, mint várták. A mutató értéke január 31-től 10,0 százalék. Ilyen körülmények között a relatív biztos hozamot kínáló állampapírok kamata is csökkenhet. Vagyis a szerdán bejelentett új sorozat után néhány hónapon, fél éven belül már olyan új konstrukciók jelenhetnek meg, amelyeknek a kamata kedvezőtlenebb a jelenleg elérhető papírokénál.