
VG-konferencia: az idősödés tudatos öngondoskodást igényel
A beszélgetésnek a szépkorúság tisztázása adott keretet, hiszen jellemzően a kilencven felettiek tekinthetők szépkorúnak, életminőségük megőrzése kulcskérdés a családok és a társadalom szempontjából is. A Mediaworks rendezésében a Csak egészség legyen című konferenciasorozat második napjához kapcsolódó Szépkorúak fénykora kerekasztal-beszélgetés kényes, de aktuális témát dolgozott fel.

A beszélgetést Hőnyi Gyula szerkesztő moderálta, beszélgető partnerei Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltatóközpont Noprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Gondosóra program megvalósításának felelőse, Móré Mariann, a Debreceni Egyetem gerontológiai tanszék dékánja, Farkas András nyugdíjguru és Szirmay Viktor, az Olajág Otthonok főigazgatója volt. Juhász Roland a Gondosóra kapcsán elmondta, hogy az idősebb korosztálytól sem áll távol a modern technológia használata, sőt a kilencvennél fiatalabb korosztály magabiztosan használja a digitális eszközöket. Móré Marianna kiemelte, hogy idősebb korban a szellemi frissesség megőrzése érdekében egyáltalán nem árt, ha digitális játékokkal játszanak. Sőt, van erre egy kutatási program is, amelynek keretében a virtuálisvalóság-szemüvegek használatát vizsgálják, illetve tartalmakat fejlesztenek.
Tény, hogy az elmúlt időszakban jócskán kitolódott a fiatalságtudat, és az öregségtudat is egészen más értelmezést kapott. A beszélgetésen szó volt az időskori munkavállalásról és az öngondoskodás fontosságáról, továbbá a résztvevők beszéltek arról is, melyik az az életkor, amikor még érdemes a személyes öngondoskodást elindítani. Ez egyre fontosabb kérdés, hiszen vannak, akik a nyugdíjkorhatár elérésekor szembesülnek azzal, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk.
Sokaknak megéri még eltölteni egy-két évet a munkahelyen, hogy javítsanak ezen, és sokaknak megéri nyugdíj mellett is dolgozni. Sőt Farkas András szerint a csaknem kétmillió nyugdíjas mintegy 20 százaléka aktív marad.
Az persze más kérdés, hogy láthatatlan munkát szinte mindenki végez, akinek van unokája, sokszor az idősebbek veszik át azt a szerepet, amelyet annak idején az egykeresős családi modellekben az édesanyák.
Fontos téma volt az idősotthonok szerepe, és némi betekintést kaphatnak a beszélgetést nézők abba, milyen lehetőségek vannak az idősotthonokban való elhelyezésre. Szóba került az örök élet, illetve a gerontológia fejlődése, de a beszélgetés résztvevői igyekeztek mindenkit a földön tartani, ez egyelőre sci-fi, annak ellenére, hogy sokkal többet tudunk ma az öregedés folyamatáról és az életminőség tartós fenntartásáról, mint valaha.




