Nagy Márton: három zászlóshajóprojektünk van Egyiptommal – el kell mélyíteni a kapcsolatokat
A kormány célja, hogy kiszélesítse és elmélyítse a gazdasági együttműködéseket, erre az elmúlt napok találkozói alapján jó esély mutatkozik – közölte az Egyiptomban tartózkodó és tárgyaló Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: a két ország közötti relációnak jelenleg három zászlóshajóprojektje van.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közleményében részletezte, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és delegációja egyiptomi látogatása keretében ma Kamel al-Vazir közlekedési miniszterrel, valamint Ahmed Samir kereskedelemért és iparért felelős miniszterrel is tárgyalt. A megbeszélések fő témája a két ország közti jelentősebb gazdasági projektek és előrehaladásuk volt.
Az infokommunikációs szektorban dolgozhatunk Egyiptommal
A Nagy Márton által említett három fő zászlóshajó a következő:
- 1350 vasúti vagon legyártására született megállapodás, amelyből 913 darabot már le is szállítottak, illetve 437 vagon gyártása folyamatban van. A vagonok hazánkban készülnek, a projekt értéke meghaladja az egymilliárd eurót.
- A Telecom Egypt és a 4iG együttműködésében Egyiptom és Albánia közötti telekommunikációs, tenger alatti kábelrendszer kiépítésére kerülhet sor. Egyiptom a központja a tenger alatti kábeleknek, továbbá az Afrika, Ázsia, Európa közötti adatforgalomnak. Az Albániáig húzódó új kábel az egész Kelet-közép-európai régió számára meghatározó stratégiai projekt, amely az új adatútvonalon keresztül számos új lehetőséget nyit meg a fejlesztések és beruházások előtt.
- Az El Sewedy óriáscég aktívan érdeklődik egy új magyarországi gázerőmű megépítése iránt magyar partnerekkel, ennek köszönhetően tovább erősödhet hazánk energiaszuverenitása és ellátásbiztonsága.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a gazdasági kapcsolatokat az agrárium és az orvostechnikai eszközök területe mellett többek közt a kutatás-fejlesztésben, valamint az infokommunikációs szektorban lehetséges tovább bővíteni.
Az NGM tegnap arról számolt be:
Egyiptom Észak-Afrika gazdasági szempontból egyik legkiemelkedőbb állama, GDP-jének értéke megközelíti a 400 milliárd dollárt,
továbbá olyan kiemelkedő fontosságú nemzetközi szervezetek tagja, mint az Arab Liga és az Afrikai Unió. Az egyiptomiak technológiai fejlődése dinamikus, az előrelépési ütemük kiemelkedő az afrikai kontinensen.

A csaknem 25 fős magyar küldöttség üzleti partnert kereső, technológiaintenzív tevékenységet végző magyar vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek képviselőiből áll.
Nagy Márton vázolta Magyagyország MI-céljait
Az egyiptomi Információtechnológiai Ipari Fejlesztési Ügynökség (ITIDA) szervezésében létrejött üzleti fórumon a magyar nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a versenyképesség jelentős növelésének kulcsa és a jövő technológiája a mesterséges intelligencia (MI), amely egyszerre járul hozzá a beruházások és a hatékonyság növeléséhez.
Magyarország 2030-ra az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé akar tartozni.
Ennek érdekében kettős transzformációt kell megvalósítani, azaz a zöldátállás mellett végre kell hajtani a digitális átállást is. Hazánk mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó célja, hogy 2030-ra
- 15 százalékot érjen el az MI-hez köthető, az MI által kiváltott GDP-bővülés,
- az MI segítségével 26 százalékkal emelkedjen a kkv-k termelékenysége és
- elérja az egymilliót az MI-hez kötődő munkahelyek száma.


