
Új terminál épül a budapesti repülőtérre, Orbán Viktor egymilliárd eurónyi beruházásról tárgyalt
Párizsban megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és Nicolas Notebaert, a Vinci Concessions vezérigazgatója – tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedden.

2024. június 6-án a magyar állam a Vinci Airports közreműködésével megvásárolta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt.-t.
A párizsi tárgyaláson a felek áttekintették a budapesti repülőtér fejlesztési terveit.
A következő tíz évben több mint egymilliárd eurónyi beruházás valósul meg a reptéren, az összeg magában foglalja egy új terminál építését is.
A Vinci vállalta, hogy üzemeltetőként Közép-Európa legsikeresebb légikikötőjévé fejleszti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – olvasható a sajtófőnök közleményében.
Orbán Viktor Emmanuel Macronnal is tárgyalt Párizsban
A magyar miniszterelnök Berlin és Róma után Párizsba utazott hivatalos látogatásra. Orbán Viktor azért keresi fel az unió legfontosabb vezetőit , mert július 1-jétől hazánk átveszi Európai Unió soros elnökségét. Ezeken a kétoldalú találkozókon mutatja be, milyen napirenddel készül a féléves tisztségre a magyar kormány. Ezenfelül minden bizonnyal a brüsszeli lapok leosztása is szóba kerül, mivel a szövetség éppen arra készül, hogy megválassza a következő öt évre az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács új elnökét.
Ajánlott videók

A szankciók kijátszása semmi, az igazi nagyüzem csak most jön: komolyan megizzadnak majd a legális földgázkereskedők




