BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autós kamera rögzített balesetet? – fontos részletekre hívta fel a figyelmet a rendőrség

Az ORFK szerint a járműben elhelyezett képrögzítő, menetrögzítő eszközök által készített felvételek nagymértékben segíthetik a hatósági eljárást. A rendőrség azt is részletezte, hogy miként és hogyan használható fel bizonyítékként az autós kamera által felvett videó.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a járműben elhelyezett képrögzítő, menetrögzítő eszközök által készített felvételek nagymértékben segíthetik a hatóság eljárását. Amennyiben a jogsértésről képfelvétellel is rendelkezik, az az eljárásban felhasználható” – írta a Világgazdaság megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

autós kamera, menetrögzítő, fedélzeti kamera
Autós kamera: leggyakrabban a szélvédőre helyezik el / Fotó: Shutterstock

Autós kamera: a felvételek nagymértékben segíthetik a hatósági eljárást

Ezzel összefüggésben az alábbiak nem hagyhatók figyelmen kívül: 

  • Az észlelt jogsértés miatt a forgalmi rendszám alapján bármely rendőri szervnél személyesen szóban, illetve írásban (azaz postai úton vagy e-papír igénybevételével elektronikus úton) bárki kezdeményezhet eljárást. 
  • A feljelentésnek tartalmaznia kell a feljelentett cselekmény helyének és idejének, továbbá az elkövetés körülményeinek a leírását, a bizonyítási eszközök – a menetrögzítő kamerával rögzített videófelvétel is bizonyítási eszköz – megjelölését. 

Abban a tekintetben, hogy az adott jogsértés miatt eljárás indítható-e, illetve szankció alkalmazható-e, meghatározó jelentősége van a jogsértés elkövetése helyének és idejének. 

A jogsértés helyének azért, mert ez alapján ítélhető meg, hogy az adott helyen mik voltak a közlekedési szabályok.

E nélkül pedig nem állapítható meg, hogy a felvételen látható magatartás jogsértő-e. Az, hogy a felvételen látható magatartást hol tanúsították, azért fontos, mert a magyar szabálysértési és közigazgatási hatóságok kizárólag a belföldön elkövetett jogsértés miatt járhatnak el – hangsúlyozza az ORFK. 

Ezen túlmenően szükséges ismerni a jogsértés elkövetésének időpontját is. Ez azért hangsúlyos, mert egy jogsértés miatt eljárni és szankciót alkalmazni kizárólag akkor lehetséges, ha a jogsértés nem évült el. Ezért elengedhetetlen, hogy a felvétel készítésének fenti körülményeit az eljáró hatóság tisztázza. 

Hiába látszik a felvételen egy időpont, azt a használó állítja be, tehát önmagában a felvétel alapján kétséget kizáró módon nem igazolható a jogsértés időpontja, melynek az esetleges elévülés szempontjából meghatározó jelentősége van.

Mindezekből következően a jelzett körülményekre vonatkozóan további bizonyítékokat kell beszereznie az eljáró szabálysértési, illetve közigazgatási hatóságnak. Ahhoz tehát, hogy a felvételt a hatóság bizonyítékként értékelje, szükséges a készítőjének tanúként történő meghallgatása, ahol jegyzőkönyvben nyilatkozik a képkészítés körülményeiről.

A 4K már az ínyenceknek való

Manapság már nemcsak egyfajta autós kamera létezik, hanem számtalanféle. Azt a videó felbontása határozza meg, hogy a képe mennyire lesz részletes. A nagyobb felbontás részletesebb képet ad, de az eszköz memóriaigénye is nagyobb.

  • A HD menetrögzítő kamerák például megfelelő felbontást kínálnak,
  • a Full HD-s elég részletgazdag ahhoz, hogy nagyobb távolságból is fel lehet ismerni az embereket, rendszámtáblákat,
  • az Ultra HD-s kiváló minőségű képeket kínál, amelyeken még az apró részletek is könnyen észrevehetők,
  • a 4K fedélzeti kamera pedig az igazi ínyenceknek való

– írja az Alza.hu. 

Az oldal részletesen kitér arra, hogy van dual menetrögzítő kamera, visszapillantótükör-kamera, de fedélzeti kamera GPS funkcióval is. Leggyakrabban a szélvédőre helyezik ezeket, ahova tartó segítségével könnyen rögzíthetők vagy felragaszthatók. A dual típusúak esetében a második rész a hátsó szélvédőre kerül. Létezik műszerfalra szerelhető fedélzeti kamera is. Ami pedig az árakat illeti, nagy a szórás, miután 3 megapixeles, 140 fokos képszöggel rendelkezőt már 18 ezer forinttól lehet kapni, míg egy GPS-szel ellátott, hurokfelvétel készítésére alkalmas, hangvezérléses, Ultra HD felbontású eszközért 118 ezer forintot kell fizetni.

Digitális állampolgárság: a rendőrség ismertette, hogyan zajlik szeptembertől az igazoltatás

Minden 14. életévét betöltött, személyazonosító okmánnyal és a digitálisállampolgárság-alkalmazás működtetéséhez megfelelő operációs rendszerrel működő mobiltelefonnal rendelkező személy igénybe veheti a nemzeti digitálisirattárca-szolgáltatást. A rendőrség arról is tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a szolgáltatást igénybe vevő személyek igazoltatása – ha a rendőr rendelkezik úgynevezett Novamobil eszközzel – az applikáció által generált QR-kód beolvasásával történik. Azt is közölték, hogyan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.