BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Akcióterv a gyakorlatban: a MÁV közel 20 milliárd forintot költ a pályák fejlesztésére

Szeptemberben megkezdődött a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti vasúti pálya felújítása. A mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek és a munkagépek, berendezések. Hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosítják folyamatosan a vonatok haladását, miközben a másikon ütemezés szerint zajlik a kivitelezés. Éjjelenként azonban mindkét vágányon folyik a munkavégzés, hogy a december 4-i határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció. Ez a beruházás már része az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett ötpontos akcióterv infrastruktúra-felújítási fejezetének.

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 kilométer hosszon megszűnik a sebességkorlátozás, és akár öt perccel javulhat a menetidő is. A kivitelezés teljes költsége a MÁV saját forrásából mintegy 18 milliárd forint.

Gőzerővel dolgoznak a MÁV munkagépei a sínek felújításán / Fotó:  MÁV / YouTube

Az első fázisban, október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítják fel az egyik vágányt a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. kivitelezésében. Mostanáig a Nyékládháza és Miskolc közötti szakaszra tervezett munkálatok jelentős hányadával már végeztek is – derül ki a vasúttársaság csütörtökön kiadott közleményéből.

Műszakonként mintegy 200-250 szakember közreműködésével, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával végzik a kivitelezést. Ebben része volt a 210 tonnás – Európában is ritkaságnak számító – korszerű SMD felépítménycserélő óriás gépláncnak, amellyel kilenc nap alatt cserélte a kivitelező az úgynevezett felépítményt, azaz a síneket és a vasbeton aljakat.

A nagygépes ágyazatrostálás is elkészült: 9,5 kilométeren közel 37 ezer tonna zúzottkövet rostáltak, illetve cseréltek a szakemberek egy speciális vasúti munkagép segítségével. Földmunkás ágyazatcserére is szükség volt mintegy 500 méteren, ezenkívül elkészültek két híd szigetelési munkái is. A sín- és ágyazatcseréket követően folyamatosan halad a vágányok szabályozása, ágyazatpótlás és az útátjárók átépítése is, továbbá folytatják a bokor- és cserjeirtást, a padkák rendezését, valamint a vízelvezető árkok kialakítását.

A Nyékládháza és Emőd közötti részen is az ütemterv szerint haladnak a munkálatok. Itt 5,5 kilométeren 21 ezer tonnányi zúzottkövet mozgattak meg, átrostálták és cserélték. Három híd szigetelését befejezték, a negyedik híd szigetelése még folyamatban van, és a mintegy 9000 betonalj kétharmadát kicserélték. Hátra van még 95 darab 120 méter hosszú sínszál cseréje, valamint az útátjárók átépítése, a padkarendezés és az árkok kialakítása.

Menetrendi változásokkal is járnak a felújítások

A felújítási munkafázisokhoz igazodva jelentősen módosult a távolsági – intercity, interrégió, nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon, az erre utazóktól azt kéri a MÁV, hogy mindenképp tájékozódjanak előzetesen.

A módosított menetrendek a vasúttársaság online felületein (MÁV-app, Elvira) elérhetők. A hirdetmények, térképek a hivatalos honlap  vágányzári menüpontjából tölthetők le. Az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornákon keresztül is tájékoztatják az utazóközönséget.

A menetrendi változásokról ebben a  korábbi közleményben olvashatnak részletesen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.