
Mi lesz veled, Miskolc? Összeomlik vagy átalakul a barlangfürdő tragédiája után a város turizmusa
Jelenleg egy pánikhelyzet van és szinte sokkos állapotok uralkodnak, a barlangfürdő a város turizmusának az életében az első számú, hiszen ez az egyik legvonzóbb, legnagyobb attrakciónk, amely ha nincs, akkor az olyan, mintha a hévízi tavat elvennék Hévíztől vagy a Balatonnál lecsapolnák a vizet – fogalmazott Szendrei Mihály a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke a Boon.hu megkeresésére közvetlenül a tűzvész után.

A történtek mindenképpen egy súlyos helyzetet teremtenek a város turizmusában – mondta Szendrei a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportálnak, miközben Miskolc leendő, megválasztott új polgármestere, Tóth-Szántai Mihály már azt is bejelentette, hogy mindenképpen és a lehető leggyorsabban újjáépítik a barlangfürdőt.
Nincs mese, több évről van szó
Miskolc turizmusát romba döntheti a barlangfürdő leégése, de korai még bármiféle jövőbeli tervet és gondolatokat megfogalmazni, egyelőre fel kell ocsúdni a sokkból az egyesületi elnöke szerint.
Nem ok nélkül pánikolnak a helyiek, mint arra a szakember emlékeztetett:
az energiaválság idején, amikor két hétre bezárt a barlangfürdő, volt több olyan szálláshely, ahol kilencven százalékról tíz százalékra esett vissza a kihasználtság, azonnal.
Ez a mostani egy teljesen új helyzet, ezért most még megítélni sem lehet, hogy mi lesz ennek a következménye.
A miskolci szállásadókban és vendéglátósok aggódnak, hogy a meglévő csoportok, akik le vannak kötve, azok meg fognak-e érkezni a városba, ha nincs barlangfürdő.
Hogyan tovább, Miskolc?
Egyértelmű, hogy nem holnap nyit meg újra a barlangfürdő, szembe kell nézni vele, hogy éveket is jelenthet, mire a város fő attrakciója újraindulhat – mondta a Világgazdaságnak Fekete-Angyal Enikő, a Bükki Kör elnöke.
Miskolc új attrakciókkal lép színre a turisztikai piacon, az Ehető Erdő program már óriási sikerMiskolc sokak fejében még mindig úgy él, mint iparváros, miközben a környéke, a természeti adottságai ennél sokkal többre jogosítják, mégsem történt meg az a határozott brandváltás, amely rámutatna a négy évszakos attrakciók sokaságát kínáló, különleges természeti adottságú város jelenlegi és múltbeli értékeire. |
Különös helyzet, de a Büki Kört épp akkor hozták létre a miskolci és környékbeli turisztikai vállalkozók, amikor a Miskolctapolca Barlangfürdő két éve bezárt.
Az akkor kitűzött cél most létkérdéssé vált:
új alapokra kell helyezni Miskolc turizmusát, méghozzá meglévő alapokra, hiszen a város a nemzetközi vonzerővel bíró fürdő mellett még legalább három izmos lábra állhat.
A bükki erdő kínálta gasztronómiai élmények már egyre keresettebbek, jövőre elkészül a komoly szenzációnak ígérkező felújított és újjáépített Diósgyőri Vár is.
Ráadásul a leégett barlangfürdő közelében, a tapolcai park túloldalán a 2020-ra elkészült, a Covid miatt csak 2021 tavaszán nyitott modern, több csúszdával, beltéri és kültéri medencék sokaságával megépült Ellipsum Élmény- és Strandfürdő is reflektorfénybe kerülhet – mondta a Bükki Kör elnöke.
Miskolc nem maradt fürdő nélkül,
de tudjuk, hogy nem az Avasi Kilátó és nem a Lillafüredi palotaszálló, hanem a Miskolctapolca Barlangfürdő volt az, ami miatt ide jött a vendégek túlnyomó többsége.
A város eddig belesüppedt a barlangfürdő vonzereje nyújtotta kényelembe,
de most kénytelen lesz újrapozicionálni önmagát.
Ehhez az új polgármester mindenben partnernek mutatkozott már a barlangfürdő tragédiája előtt is, amikor a város turisztikai vállalkozóival intenzív tárgyalások kezdődtek.