BYD: durva áremelést jelentett be a kínai autógyártó Magyarországon – ezt már Brüsszelnek köszönhetjük
Új árlista jelent meg a BYD magyarországi forgalmazójánál – hívta fel rá a figyelmet több autós blog.

Először a Car Blog by Dave írta meg, hogy a Mikulás meglehetősen durva drágulást hozott magával a világ legnagyobb kínai autógyártójának magyar kínálatában. A durva drágulás itt nem költői túlzás, csaknem 15 százalékról van szó.
BYD: durva áremelést jelentett be Magyarországon
Az első publikus árlista az Atto 3-é, amelynek listaára mindkét felszereltségi kategóriában csaknem pontosan kétmillió forinttal drágul.
- Az eddigi 13 997 900 forintos Comfort és 14 820 900 forintos Design konfigurációk
- mostantól 15 990 000 és 16 990 000 forintba kerülnek.
A Villanyautósok a témában jelezte, hogy az Atto 3 SUV a BYD legnépszerűbb modellje Magyarországon. November végéig közel 500 darab talált gazdára belőle, és a DataHouse adatai szerint ezzel a negyedik a magyar villanyautó-eladási listán. Ráadásul az új, csaknem 16, illetve 17 milliós ár sincs kőbe vésve, ugyanis az importőr előre leszögezte, hogy ezeket 420-as euró-forint váltásig tartja. Jelenleg a 414-es szint fölött áll a jegyzés.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a kétmilliós drágításnak a felét a BYD most állja, pontosabban egymillió forint kedvezményt ad belőle. Persze azt nem tudni, hogy meddig. De még így is, az egymillió forintos áremelés sem kevés. Annak viszont lehet örülni, hogy a többi BYD-modell árlistája egyelőre változatlan, de
csakis a készlet erejéig.
Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy amint kifutnak a még elérhető darabok, ezeknél is új árakat vezetnek be.
- A legolcsóbb a Dolphin, ennek az ára továbbra is 12,6 és 13,5 millió forint, felszereltségtől függően. Gyanús azonban, hogy itt még 408 forintos euróárfolyam szerepel plafonként, ami erősen a múlt.
- A Seal 18,1 és 19,2 millió,
- a Seal U 17,4 és 19,3 millió forint, de csak 420 forintos euróig.
- A BYD Tang továbbra is négymilliós kedvezménnyel, 25,4 milliós induló árral szerepel december 31-ig (és 420-as euróig). Utána bizonytalan, mennyibe fog kerülni.
Nyilván a BYD riválisaira is hatnak az árfolyamváltozások, ugyanakkor a büntetővám már egyedül a kínai márkákat terheli. Az árverseny így még élesebb, a BYD például a KIA-val vagy akár Teslával szemben is veszített a pozíciójából.
Kínai büntetővám: ezért drágít a BYD Magyarországon?
A már idézett cikkek azt valószínűsítik, hogy BYD egyszeri, hirtelen áremelésének hátterében – részben legalábbis – az Európai Unió által kivetett büntetővámok hatásai állnak. Ugyanakkor a teljes képhez nyilvánvalóan az euró-forint árfolyam gyengélkedése is hozzátartozik.
Az is igaz, hogy a kínai autógyártók korábban úgy nyilatkoztak, az idén még nem emelnek árat. Azonban 2025-re már biztosan számolni kellett vele, hogy nem fogják lenyelni a 20–35 százalék közötti pluszterhet, amelyet Brüsszel a kínai büntetővám élesítésével rótt ki a kínai autógyártókra.
A mostani áremelés akár annak is betudható, hogy néhány héttel előrébb jött a határidő. Azonban az Atto 3 2024-es drágulása talán arra is visszavezethető, hogy a magyarok elkapkodták az elérhető kontingenst, az új beszállítás pedig nem fért bele a korábbi árszabásba. Ebben az esetben a kínai büntetővám okozta áremelés még csak ezután fog jönni, vagyis a feketeleves hátravan.
Autóteszt: BYD Tang – küszöbön kell átlépni egy masszázsért a hétüléses SUV-ban
A 2600 kilogrammos, 700 newtonméteres forgatónyomaték-csúccsal rendelkező, 517 lóerős elektromos autó tényleg rászolgál a nálunk ráaggatott becenevére, a Bitangra. A BYD Tang 4,9 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 kilométer per órás sebességre gyorsítani. Wolfgang Eggerék precizitásra, igényességre való törekvése elsősorban az utastérben tükröződik, de ott nagyon.


