
Szijjártó: Európában nincsen jobb beruházási környezet, mint Magyarország
Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet Magyarországon jött létre, hazánk az elektromosautó-ipari átállás egyik legnagyobb győztese lesz a kontinensen, sőt a világon – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Feintool System Parts Tokod Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a svájci hátterű vállalat jelentősen bővíti a motor- és generátormag-gyártó üzemét Tokodon, amely ennek nyomán képessé válik az elektromosautó-gyártás megrendeléseinek kiszolgálására Magyarországon és Európa-szerte.
Beszédében kiemelte, hogy a mintegy 13 milliárd forintos beruházás nyomán új gyártósorok érkeznek, hogy ki tudják szolgálni a Volvo új megrendeléseit, és így háromszáz fölött tudja majd stabilizálni a cég az itteni munkavállalói számát.
Ez a beruházás újabb lendületet ad annak a folyamatnak, hogy Magyarország az európai, sőt globális elektromosautó-ipari átállás egyik legfontosabb győztese lesz
– mondta.
„Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet itt, Magyarországon jött létre” – tette hozzá.
Arra is kitért, hogy a svájci vállalatok alkotják hazánkban a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, mintegy 900 cég körülbelül 30 ezer embernek ad munkát. Valamint tudatta, hogy Komárom-Esztergom vármegyében ez a 140. olyan nagyberuházás az utóbbi tíz évben, amely állami támogatással jött létre. Ezek keretében 2000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, összesen nagyjából 12 ezer új munkahelyet teremtve.
„Ma Komárom-Esztergom vármegye az ország gazdasági teljesítményéhez nagymértékben tesz hozzá, és a magyar GDP egy jelentős része Komárom-Esztergom vármegyében áll elő” – húzta alá.
Szijjártó: ellenszélben is erősödik a magyar gazdaság
A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a konnektivitás, valamint a kölcsönös tiszteletre alapuló nemzetközi együttműködés és az akadálytalan világkereskedelem helyett folyamatosan újabb és újabb korlátozó intézkedések születnek, miközben a Föld több pontján fegyveres konfliktusok is zajlanak.
„Ez a kettő együtt rendkívül negatív hangulatú globális gazdaságot hozott létre. A háborúban, korlátozó intézkedések közepette a fejlődés és a növekedés mindig nehezebb, mint a békés körülmények között” – hangsúlyozta.
„Ezért a kormány az elmúlt években nagyon komoly harcot kellett hogy folytasson azért, hogy ezeknek a negatív külső tényezőknek a hatásait csökkentsük Magyarországon, s fenntartsuk annak a reményét, lehetőségét, hogy a magyar gazdaság a jövőben növekedési pályán tudjon futni” – fűzte hozzá.
Szavai szerint ennek nélkülözhetetlen feltétele és legstabilabb alapja a munka, amihez munkahelyekre van szükség.
Ezért fontos, hogy az elmúlt 14-15 év távlatából elmondhatjuk, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mintegy 4,7 millió embernek van munkája, ami egy abszolút foglalkoztatási rekord
– jegyezte meg, és kifejtette, hogy ennek az eredménye az is, hogy Magyarország megítélése „mindenfajta politikai támadás” és a negatív világgazdasági környezet dacára is kedvező a nemzetközi pénzpiacokon.
Erre példaként hozta fel, hogy a három legnagyobb hitelminősítő intézet az elmúlt időszakban összesen tizenkétszer vizsgálta Magyarországot, és mind a három befektetésre ajánlott kategóriában tartotta az országot.
„Ez megint csak bizonyítéka annak, hogy sikerült megteremteni a feltételeit annak, hogy a jövő év már nagy, messziről is szabad szemmel látható gazdasági növekedésről szóljon” – jelentette ki.
A miniszter rámutatott, hogy Magyarország mélyen integrálódott a világgazdaságba, ezért nem értelmezhető „szigetként”, a globális folyamatok súlyos kihatással vannak hazánkra. „Éppen ezért fontos, hogy a globális környezet is a béke irányába mozduljon el, hiszen a globális gazdaság dinamikus, nyugodt növekedését alapvetően békekörülmények között lehet reálisan elképzelni” – közölte.
Szijjártó: a béke a tárgyalóasztalnál van
Szijjártó Péter szerint a megoldás csak a tárgyalóasztalnál van, a béketárgyaláshoz azonban fegyverszünetre van szükség. Beszélt még a párizsi nagykövetséget ért fenyegetésről és a Gazprombank elleni amerikai szankcióról is.
Ajánlott videók





