Otthagyja Németországot és Magyarországra költözik a svájci autóipari multi
A döntés 200 munkahely megszüntetésével jár, és évente 16 millió eurós költségmegtakarítást céloz meg, ez átszámolva nagyjából évi 6,5 milliárd forint.
A vállalat szerint Németországban a magas energiaköltségek, a gyengélkedő gazdaság és az elektromobilitást érintő politikai bizonytalanságok tették fenntarthatatlanná a működést
– írja az Mfor.

Az Opten céginformációs adatbázis szerint a tokodi, fémalakítással és porkohászattal foglalkozó Feintool System Parts Tokod Kft.-t 1996-ban alapították, tavaly 26,1 milliárd forintos nettó forgalom mellett 382,2 millió forintos mínuszban zártak az adózott eredményben. Tulajdonosa a svájci Feintool International Holding AG., a tokodi létesítményben az Opten szerint 357 főt foglalkoztatnak.
Ferdinand Dudenhöffer autóipari szakértő szerint a Feintool lépése egy figyelmeztető jel, amely azt mutatja, hogy Németország mint gyártási helyszín veszít vonzerejéből. „A Feintool döntése azt üzeni, hogy Németország egyre kevésbé vonzó a külföldi vállalatok számára. Ha nem lépünk időben, további munkahelyek és vállalatok hagyhatják el az országot” – nyilatkozta Dudenhöffer a Berliner Zeitungnak.
Nem hasít a húzóágazat
A német autóipar általános helyzetét tovább súlyosbítja az elektromos autók iránti csökkenő kereslet, a kínai gyártók egyre nagyobb piaci részesedése és a növekvő költségnyomás. A német autógyártók – mint a Volkswagen, a BMW és a Mercedes – jelentős nehézségekkel néznek szembe, különösen a kínai piacon, ahol az alacsonyabb árú és technológiailag fejlettebb járművek dominálnak.
A német kormány politikáját számos kritika érte. Dudenhöffer szerint
egyértelmű stratégiára van szükség, hogy Németország visszanyerje gazdasági vonzerejét. Ha ez nem történik meg, hosszú távú gazdasági hanyatlás fenyeget.
A Berliner Zeitung szerint Tokod mint új helyszín kedvezőbb feltételeket kínál a Feintool számára, s ez újabb figyelmeztetés a német gazdasági döntéshozók számára is.
Elvesztette a lendületét a német autóipar
A Német Gazdaságkutató Intézet (Institut der Deutschen Wirtschaft) szeptemberi jelentése szerint a globális autóipar központja az ezredforduló óta Ázsiába, főként Kínába helyeződött át. Az ágazat szinte csak ebben a régióban növekedett, 2023-ban a világon gyártott járművek csaknem 60 százalékát Ázsiában állították elő, és csaknem 50 százalékát ott is értékesítették.


