A szigorítás mögött a kormánynak az a következetesen képviselt politikája áll, hogy az üres álláshelyeket a magyar munkaerő-tartalék aktivizálásával, az álláskeresők és inaktívak bevonásával kell feltölteni. Ahogy vasárnap a Világgazdaság is megírta, Orbán Viktor azt közölte Facebook bejegyzésében: „Nem szeretném, ha Magyarország vendégmunkásországgá válna, mint ahogy migránsországgá sem. Ezért nem engedjük be a migránsokat, és vendégmunkásokból is csak annyit, amennyire szükségünk van.”
Azt is jelezte Orbán Viktor, hogy a katari mintát másolták le, alakítottak rajta, de a szabályozás lényege onnan jön. Emlékeztetett, minden országnak adtak átmeneti időt, hogy megalkossák a visszafogadással kapcsolatos jogszabályt, azok, akik ezt nem teszik meg,
onnan hazánk nem fogad be senkit.
Ennek értelmében tíz ország rögtön lekerült a listáról, így ezekből nem érkezhetnek vendégmunkások.
A Magyar Közlönyben december 23.-án éjszaka megjelent módosítás szerint: azon harmadik ország állampolgára foglalkoztatható Magyarországon,
A mellékletben két országot említenek meg kivételként, Georgiát és Örményországot. A 2024. december 31-ig kiadott engedélyek meghosszabbításakor nem alkalmazandó a rendelet. Illetve a már elindított, folyamatban lévő ügyek esetén sem.
Orbán Viktor szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, van egy kvóta, tavaly ez 65 ezer volt, idén 35 ezer fős, ennek keretében érkezhetnek vendégmunkások. A kormány úgy látja, még mindig van 300-500 ezer ember, aki bevonható a munkaerőpiacra.
Ennek módozatairól a végső döntés január–februárban születik meg.
Hogy mennyi inaktív tartalék van, és miként lehet őket behívni a munkaerőpiacra, az már egy másik kérdés. November végén jelent meg a hír, hogy egy somogyi faluban fülöp-szigeteki vendégmunkások fejik a teheneket. A jelenség arra a mélyebb problémára mutat rá, amiről a szövetkezet elnöke beszélt: sem helyben, sem a környékről nem találtak olyan munkaerőt, aki erre a munkára megbízhatóan alkalmas lett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.