BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Örvendezik a kamara az áfaváltozásnak, ez még jobb, mint várták

Nagy segítség a kisvállalkozóknak az áfamentesség határának frissen bejelentett 50 százalékos emelése a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint. Az áfa alanyi adómentesség határának jelentős emelése összhangban áll a kamara javaslataival.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön bejelentette, hogy 18 millió forintra emelik január 1-jétől visszamenőlegesen az áfa alanyi adómentességének határát, amely döntés összhangban van a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) korábbi javaslatával – írja pénteki közleményében a szervezet.

LB_241018_konferencia_0009
áfa
Örvendezik a kereskedelmi iparkamara az áfaváltozás miatt / Fotó: Ladóczki Balázs

Tavaly év végén írta alá Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK nemrégiben megválasztott elnöke azt az együttműködési megállapodást, amely a magyar vállalkozások fejlesztésének támogatását tűzte ki célul. A miniszter már akkor elismerően szólt az MKIK minimálbér-kutatásának gyorsjelentésében publikált javaslatcsomagjáról, melyben a kamara új vezetése javasolta többek között az áfa alanyi adómentesség értékhatárának megemelését a jelenlegi 12 millióról 18 millió forintra. 

Az együttműködés egyik első és jelentős eredménye a vállalkozói érdekeket figyelembe vevő intézkedés, amelyet üdvözölt Nagy Elek, az MKIK elnöke: 

A tegnapi miniszteri bejelentés még meg is haladja várakozásainkat, hiszen mi az áfahatár felemelését két lépcsőben javasoltuk.

„Az azonnali, visszamenőleges hatályú intézkedést nagyon fontos lépésnek tartjuk a kkv-szektor támogatásában, mert az elmúlt évek magas inflációja miatt a főállású vállalkozók jelentős része az idei évben várhatóan már szeptember–október környékén elérte volna a 12 milliós határt. Így viszont teljesítményük további fenntartásával a GDP utolsó negyedéves növekedési üteméhez is jelentős mértékben hozzá tudnak járulni.”

Az NGM kisvállalkozásokat segítő döntése a vállalkozók szűk körének (például tavaly 12 és 18 millió forint közötti árbevételt elérő vállalkozásoknak) egy egyszeri plusz adminisztrációs feladatot jelenthet majd, amit azonban kellőképpen kompenzál az áfamentesség határának emelése. Ezeknek a speciális eseteknek a vállalkozásbarát részletszabályozására a kamara javaslatcsomagot küld a kormány számára.

Kata: a kamarának van egy másik javaslata is

Az MKIK javasolja továbbá, hogy az áfahatár emelésével egyidejűleg a katás vállalkozók esetében kerüljön visszavezetésre a magasabb tételes adó választásának lehetősége, azaz az 50 ezer forint tételes katás adó mellett legyen választható havi 75 ezer forintos tételes adóbefizetés is a magasabb mértékű nyugdíjjogosultság biztosításához.

Alanyi áfamentesség: kisebb technikai problémát előidézhet az adóváltozás, mutatjuk, mit

Visszamenőlegesen, 2025. január 1-jétől megemelik az alanyi áfamentesség értékhatárát 12-ről 18 millió forintra. A Niveus szerint az egyetlen technikai problémát azoknak az esete jelentheti, akik tavaly átlépték a 12 millió forintos bevételi határt, de a 18 millió forintot nem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.