Tavaly decemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezerrel, 4 millió 678 ezerre csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkoztatottságról szóló gyorsjelentése szerint. Az adat egy érdekes jelenséget is mutatott, ennek jártunk utána.
A jelentéséből kiderült ugyanis, hogy a férfi foglalkoztatottak száma 2 millió 481 ezer volt, 27 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezzel szemben a nők foglalkoztatottsága gyakorlatilag megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, 2 millió 208 ezret tett ki. Vagyis 2024 utolsó hónapjában lényegében csak férfiak távoztak a magyar munkaerőpiacról.
A Világgazdaság érdeklődésére a KSH elárulta ennek okát. Megjegyezték, hogy a foglalkoztatást összességében éves csökkenés jellemzi, amely összefügg a reálgazdasági és a demográfiai folyamatokkal. Ezenfelül a népességfogyás és a munkaerő iránti kereslet csökkenése befolyásolja a foglalkoztatottság alakulását.
Kiemelték, hogy a csökkenés mindkét nem esetében hasonló mértékű volt, azonban a nők esetében megfigyelhető, hogy emelkedik azoknak a foglalkoztatottaknak a száma, akik egy évvel korábban még háztartásbelinek vallották magukat. Az előbb említett folyamatok következtében ez a többlet a nőknél stagnálásként mutatkozik, míg a férfiak esetében csökkenés figyelhető meg.
Ráadásul a férfiak közül kevesebben jelennek meg a munkaerőpiacon foglalkoztatottként vagy munkakeresőként, azaz egy év alatt csökkent a gazdaságilag aktívak száma. Ezek a folyamatok okozták azt, hogy a decemberi adat esetében csökkent a nemek közötti foglalkoztatási rés.
A foglalkoztatottsági adat talánya tehát ezzel feloldódott, valójában nincs különbség a trendeket tekintve a két nem között. Talány azért maradt: továbbra sem világos, miért vallották korábban háztartásbelinek magukat sokan, akik most nem. Lehetséges, hogy a „gazdaságfehéredés” egy kimutatható eredményű jelenségéről van szó, aminek aoz oka még mindig nem világos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.