A vállalkozások támogatása, az új csúcsminisztérium és a gazdasági környezet volt a három legfontosabb téma Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025: a családok és a vállalkozások éve elnevezésű sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető beszélt az új csúcsminisztérium felállásáról. Emlékeztetett, hogy január elsejével összeolvadt a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium. Ez azzal járt, hogy a két miniszteri posztból egy lett, és a hat államtitkár is lefeleződött: Banai Péter Benő, a NAV vezetője és Gerlaki Bence adóügyi államtitkár lett, a további három államtitkárt pedig beintegrálták, így költséget takarítottak meg.
Kijelentette, hogy további szerkezeti átalakításokra nem készülnek, a PM munkatársai zavartalanul folytathatják munkájukat. A csúcsminiszter azt is elmondta, hogy Hoffmann Mihály lesz az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.
Az államadósság mutatója 73,9 százalék lehet, de idén már ez is csökkenni fog a hiány mellett.
„Nyílt és transzparens együttműködésre törekszem az új jegybankelnökkel” – hangsúlyozta Nagy Márton. Kiemelte, hogy a vitáknak helye van, de azokat zárt szobákban kell lefolytatni. A Magyar Nemzeti Bank stábja kiváló, és Varga Mihály érkezése újfajta szemléletet hoz majd be a munkába.
A gazdasági kabinet, amelyet továbbra is Nagy Márton vezet, egyben költségvetési munkacsoportként is működik. Így a gazdasági és a költségvetési cél döntései egyaránt meg tudnak születni.
Nagy Márton emlékeztetett, hogy ilyen csúcsminisztérium már volt 2010-ben. Kijelentette: a pénzügyminiszter nem könyvelőként, hanem gazdasági miniszterként fog fellépni.
A nemzetgazdasági miniszter beszédében értékelte a gazdasági környezetet is. Elmondása szerint, amit a minisztérium kiemelten figyel:
A bérek a legfontosabb helyen növekedtek.
A legkisebb jövedelemmel rendelkezőknél volt a legmagasabb reálbér-emelkedés.
A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók 82,1 százalékának növekedett a reálkeresete tavaly. Idén ez az arányszám Nagy Márton várakozása szerint még emelkedhet. Kiemelte, hogy a reálkereset bővülése idén tovább folytatódhat. Arról is beszélt, hogy Magyarországon a lakossági hitelállomány növekedése a hatodik legerősebb volt tavaly az Európai Unióban.
A kormány az adminisztrációs terhek további csökkentésével is támogatja a kkv-kat – emelte ki. A kis- és középvállalkozások fordulata még várat magára, ehhez hitelezési fordulatra van szükség.
A Széchenyi-kártya program meglévő hitelállománya közel 45 százaléka a teljes vállalati hitelállománynak.
Nagy Márton szerint a kkv-k fordulata még várat magára: a legfontosabb a vállalatok életében a kereslet. Feltette a kérdést: ha nincs kereslet, miért vegyen fel hitelt a vállalat? Ezt nagy kihívásnak tekinti, de ezen is segíthet az 1+1-es kkv-beruházási lehetőség, amely iránt kiemelkedő az érdeklődés.
A NAV az adózásban fog könnyíteni, míg az NKFH a családok védelmét, a fogyasztók és a vállalkozások közötti piaci egyensúlyt akarja megteremteni – mondta Nagy Márton, hozzátéve: az együttműködés a bizalomra fog épülni.
Arról is beszámolt, hogy az idei GDP-előrejelzés 3,4 százalékon áll, a költségvetési hiányszám pedig 3,7 százalékon. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben 4,8 százalékos eredményszemléletű, GDP-arányos hiánnyal zártak. A fellendülés a csúcsminiszter szerint ebben az évben tovább folytatódhat.
A tárcavezető azt is elmondta, hogy további irányokat vizsgálnak az adóegyszerűsítés terén. Például az értékhatárokat emelni fogják,
az áfa alanyi adómentes határát 18 millió forintra emelik,
valamint a kiva értékhatárát 3 és 6 milliárd forint között állapítják majd meg.
Nagy Márton: a kormány teljesítette vállalását – célsávban maradt az infláció 2024-benNagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány intézkedéseinek eredményeképpen 2024-ben az infláció 3,7 százalékra csökkent, 2025-ben még tovább, 3,2 százalékos szintre mérséklődik. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.