Új fizetési rendszer Magyarországon: leuralhatja a boltokat – új részletek derültek ki
Újabb fontos mérföldkőhöz ért az azonnali fizetés Magyarországon. A CBA Príma egyik budapesti üzletében – a hazai boltok közül elsőként – hivatalosan is bevezették a Qvik azonnali fizetési rendszert. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által tavaly útjára bocsátott megoldás a hazai Laurel retailinformatikai cég Raiffeisen Bankkal közös fejlesztőmunkája révén kezdhet el terjedni a magyar kiskereskedelemben.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken jelentette be, hogy immár a magyar boltokban is találkozhatunk a Qvik megoldással. A vásárlóknak és a kereskedőknek is előnyös, és nemzetstratégiai szempontból is lényeges technológia terén hazánk úttörő szerepet tölt be Európában, azonban a közeljövőben várhatóan uniós szinten is kötelezővé válik majd ez a szolgáltatás.
A Laurel a retail-IT-szektor vezető hazai megoldásszállítójaként több mint két éve dolgozik a Raiffeisen Bankkal a fejlesztésen, a közös munka eredményeként pedig Magyarországon elsőként álltak elő azzal a keretrendszerrel, amelynek tapasztalatait alapul véve az MNB 2024. szeptember 2-án elindította és szabványosította a Qviket. A vállalat azóta lehetővé tette a Qvik alkalmazását a saját fejlesztésű, országszerte több mint 6000 pénztárgépen futó Laura kasszaszoftverén, ami lehetővé teszi a megoldás széles körű térnyerését.
Egyre több boltban lesz Qvik
A Qvik a CBA L&F Kft. égisze alá tartozó, a Budapest IV. kerületében lévő Munkásotthon utcai Príma üzletben debütált, és eleinte a hazai tulajdonú üzletlánc kilenc egységében lesz elérhető. Egy teljesen új, minden más fizetési rendszertől független technológiáról van szó, amelyhez vevői oldalon egy magyar bankszámlára és mobilbank-alkalmazásra van szükség, míg a kereskedőnek egy a fizetési tranzakciót kezelő szolgáltatót kell bevonnia a folyamatba. Ilyen téren fontos fejlemény, hogy a kiadás alatt lévő PSR EU-szabályozás többek között ezt a fizetési rendszert is kötelezővé teszi az Európai Unió területén működő bankok, fizetési szolgáltatók számára.
A Qvikkel a fizikai boltokban háromféleképpen lehet fizetni:
- A pénztárgép megjeleníthet egy QR-kódot, amelyet a vásárló mobilalkalmazással leolvas, ezzel egy fizetési tranzakciót generál, ami jóváhagyás után végbe is megy.
- Emellett a pénztárgép NFC eszközön is sugározhat fizetési igényt.
- Illetve – ha a kassza már „ismeri” a vásárlót, például törzsvásárlói kártya vagy a rövidesen érkező eNyugta-regisztráció alapján – van lehetőség fizetési kérelmet is küldeni, így a számla kiegyenlítése minden interakció nélkül, azonnal megtörténik.
Biztonságos az azonnali fizetés
A folyamat a vásárlók számára biztonságos, mivel nincs szükség hozzá bankkártyára, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben díjmentes is, miközben a bankkártyaalapú fizetés kényelmét nyújtja, sőt, adott esetben még annál is egyszerűbb. A kereskedői oldalon pedig a kártyás fizetésnél számottevően kedvezőbb díjszabás és a bankszámlán azonnal megjelenő pénz is az előnyök közé tartozik, ráadásul a Qvikhez nincs szükség kártyaterminálra (a QR-kód a kassza kijelzőjén megjeleníthető) és szolgáltatófüggő hardverek telepítésére sem.

Ráadásul sokak számára az sem mellékes szempont, hogy a szóban forgó rendszer használatával a kereskedő teljesíti a kötelezően biztosítandó elektronikus fizetési lehetőséget az üzletében.
„A fenti előnyök egyre többek számára világosak, így azt várjuk, hogy a Qvik rendkívül gyorsan fog terjedni a hazai boltokban, ennek megfelelően már nálunk is rengetegen érdeklődnek a lehetőség iránt. A Laurel folyamatosan fejleszti az egyes fizetési szolgáltatókhoz tartozó kasszaillesztéseket, és várhatóan még idén az összes nagy szereplővel sor kerül az integrációra. A folyamat támogatására más fejlesztők számára is biztosítjuk a kasszaoldali, beépíthető fizetési modulokat” – foglalta össze Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője.


