
Turizmus: esélyes az újabb rekordév, hasít az ágazat
A 2024-es rekordévet követően 2025-ben is hasít a turizmus: januárban 18 százalékkal több vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, a főváros pedig 28 százalékkal több vendéget fogadott – összegezte a szaktárca a Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatainak jelentőségét.

A hazai turizmus – mint arról beszámoltunk – lendületesen kezdte az évet,
a vendégforgalom nemcsak Budapesten és országosan, hanem valamennyi turisztikai térségben emelkedett,
miközben a vendégéjszakák száma megközelítette a 2,3 milliót, mintegy 9 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi eredményt.
A legnagyobb mértékű növekedést Gyula és térsége mutatta, ahol a külföldi vendégek száma másfélszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A legforgalmasabb turisztikai térség, a Balaton is kimagasló eredményeket ért el: a vendégforgalom 13 százalékkal bővült.
A Balaton térsége egész évben vonzó és népszerű úti cél, amit a magyar vendégek növekvő érdeklődése és bizalma is igazol.
A szálláshelyi bevételek országszerte közel 21 százalékkal, vidéken 16 százalékkal haladták meg az előző év januári szintet.
2025-ös év lendületes indulása jelzi, hogy a hazai turizmus a 2024-es rekordévet követően tovább erősödik, Magyarország továbbra is vonzó úti cél mind a belföldi, mind a külföldi vendégek számára.
A turizmus stratégiai fontosságú ágazatként a magyar gazdaság egyik alappillére, a tavalyi kimagasló eredményeket figyelembe véve az ország egyik legfőbb gazdasági hajtóerejévé vált.
Az NGM prognózisa szerint a januári adatok alapján minden esély megvan arra, hogy 2025 a tavalyi év sikereit is túlszárnyalja.





