BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar ipar: míg az akkumulátorgyártás szenved, van olyan szektor is, ami szárnyal

A számítógép, elektronikai és optikai termékek gyártása szárnyal, ahogy a vegyipar is. A magyar ipar teljesítményét azonban az akkumulátoripar szenvedése még visszahúzza.

Nem kezdte túlságosan fényesen az idei évet a magyar ipar, amelynek termelése januárban 3,9 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári ipari termelésre vonatkozó második becsléséből, amely szerint a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A most közzétett adat nem különbözik az első becsléstől, ám jelentősen részletesebb betekintést nyújt az iparban zajló folyamatokról. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,8 százalékkal nagyobb volt a 2024. decemberinél.

Silicon,Dies,Are,Being,Attached,To,Substrate,By,Pick,And
ipar
Az ipart a számítógépgyártás húzza leginkább most Magyarországon / Fotó: IM Imagery / Shutterstock

A friss adatokból az is kiderül, hogy az ipari export volumene 5,7 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Bár a feldolgozóipari export 30 százalékát adó járműgyártás kivitele 3,2 százalékkal csökkent, ezt ellensúlyozta, hogy a 15 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék exportja 29 százalékkal bővült. Az ipar belföldi értékesítése 3,9, a feldolgozóiparé 3,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjában mértnél.

Nem minden alág szenved a magyar iparban

A termelést nézve a 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar 3,7 százalékot esett, az energiaipar pedig 8,9 százalékkal, míg a csekély súlyú bányászat 80 százalékkal nőni tudott. A feldolgozóiparon belül 26 százalékot lefedő járműgyártás volumene 3,0 százalékot csökkent éves alapon, miután az autógyártás 0,1, az alkatrészgyártás 6,2 százalékkal csökkent.

Dinamikus ütemben nőtt ugyanakkor a feldolgozóipar 11 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, amely 15,4 százalékkal nőtt. 

A két legnagyobb alágazatot tekintve az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 9,2, a számítógép, perifériás egység gyártása 39 százalékkal bővült.

Az akkumulátorgyártás továbbra is szenved

Az akkumulátorgyártást is magában foglaló, 8,5 százalékos súlyt képviselő villamos berendezés gyártása 30 százalékkal csökkent egy év alatt A két legjelentősebb súlyú alágazatból az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 46, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 19,6 százalékkal visszaesett.

Januárban a 13 százalékot adó élelmiszeripar sem muzsikált fényesen, ám a termelés visszaesése itt csak 0,6 százalékot tett ki, noha mind a hazai mind az exportértékesítés nőtt, igaz, csak kis mértékben. 

A legnagyobb (23 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 0,6 százalékkal nőtt az előző év januárjához viszonyítva. Hat alágazatban bővült még a termelés, 5,0 és 58 százalék közötti mértékben, a legerőteljesebben az igen csekély súlyú halfeldolgozás, -tartósításban, a legkevésbé a tejfeldolgozásban. A többi négy alágazatban 0,5 és 25 százalék közötti mértékben csökkent a kibocsátás, a leginkább a növényi, állati olaj gyártásában.

A közepes súlyt képviselő alágak közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 0,9 százalékkal nagyobb, míg a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 9,9 százalékkal kisebb volt mint tavaly. A 3,8 százalékos súlyú fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben azonban 13,6 százalékos növekedés volt tapasztalható, az eladások is nőttek mind itthon, mind külföldön. 

Az előző három hónap növekedése után ismét bővült a 6,1 százalékos súlyú vegyipar termelése, ami 11,3 százalékkal volt több mint tavaly.

Több régióban nőtt a termelés

Az ipari termelés Észak-Alföldön (6,5 százalékkal), Nyugat-Dunántúlon (5,8 százalékkal) nőtt, Közép-Dunántúlon stagnált. A többi régióban 1,0 és 16,6 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Pest régióban.

A KSH adatai szerint az új rendelések volumene 2,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az új belföldi rendelések 4,4, az új exportrendelések 2,4 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány január végén 13,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.