
Varga Mihály kettőt is üzent, a forint árfolyama mind a kettőnek örülhet
Nagyon jól reagált a forint árfolyama a Magyar Nemzeti Banknál menetrend szerint a héten végrehajtott elnökváltásra. Szombaton az új elnök, Varga Mihály első kifejtett, erős üzenete is elhangzott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján. Alapvetően két dolgot üzent, a forint árfolyamának mindkettő akár tovább segíthet a hétfői piacnyitáskor, még úgy is, hogy a magyar fizetőeszköz az elmúlt napokban-hetekben sorra döntögette a több hónapos rekordokat.

Semmiképp se arra gondoljunk, hogy azért, mert minden szép és jó, sőt még arra se, hogy ami a forint árfolyamának jó, az a gazdaság egészének és nekünk személyesen is feltétlenül jó. Az MNB-elnök lehetőségekről és kihívásokról beszélt.
A következtetés pedig ezekből: a 2025-ös év megnyerésének kulcsa az árstabilitás, azaz az újra nyomuló infláció megfékezése. Egy ilyen alapüzenet egy jegybankelnöktől már önmagában támogatja az árfolyamot.
Varga Mihály emlékeztet: az infláció pusztító erő, ha hagyják elszabadulni
Egy fontos üzenet hangzott el ma a volt pénzügyminiszter, jelenlegi jegybankelnök szájából az eseményen, Orbán Viktor kormányfő jelenlétében:
Ha nem vigyázunk, az infláció újra pusztítóvá tud válni.
Nem magyar jelenségről van szó, hanem trendről: az OECD-országokban általában is újra gyorsul az infláció, amit az energiaválság okozta hullám után már egyszer sikerült visszaszorítani, de rálelt a gyenge pontokra az új támadáshoz. A nemzetközi trendek egy része megtalálja az utat a magyar üzletekbe, például az étolaj drágulása, a cukor árának csökkenése azonban például nem.
Az éves magyar infláció 5,5 százalékra ugrott januárban, és az utóbbi hetekben záporoztak a kormányzati nyilatkozatok, amelyek mérsékletre szólítják fel a kereskedőket, különben akár az árstopok újrabevezetésére is sor kerülhet.
Az infláció leküzdése ugyanakkor az MNB mandátuma, és a forint árfolyamának erősödése – amellett, hogy az ukrajnai békefolyamat megindulása és a dollár visszavonása is segíti – azt tükrözi, hogy a piacok hitelesnek érzik a magyar jegybankot, új elnöke alatt is.
Varga Mihály megerősítette: a jegybank elkötelezett az inflációs cél elérése érdekében, fegyelmezett monetáris politikára van szükség.
Fokozott figyelemmel követik a belső és külső kockázatokat.
Európa: költségvetési lazítás, belföld: elszaladó szolgáltatásárak
Európában épp hatalmas költségvetési lazítás van érkezőben – ez pedig inflációs tényező (ami egyébként az euró árfolyamát is segíti).
Belföldön az élelmiszeráraknál is jobban pörgetik az inflációt a piaci szolgáltatások, amelyeknek a terén még csak szünet sem volt a nyomásban. A tranzakciós illeték változása szerinte nem magyarázat, más a probléma, a jegybank figyeli és elemzi a fejleményeket, és hamarosan előáll javaslattal a piaci átárazást illetően.
A másik üzenet: kimozdult Magyarország, a növekedés felé
Az inflációs nyomás példa rá, hogy ami a forint árfolyamának kedvez, az a háztartásoknak nem feltétlenül, a pozitív elem, ami tartja a forintot, hogy az MNB ott áll a vártán.
Az új MNB-elnök másik üzenete, amely szintén segítheti a forintot, a gazdaság szereplői számára kellemesebb. A volt pénzügyminiszter, mostani jegybankelnök elmondta: amellett, hogy Magyarország az egyik legnagyobb javulást érte el az Európai Unióban a költségvetésben, és a gazdaság külső pozíciója is tartósan javul,
a gazdaság elindult a növekedés irányában.
A negyedik negyedéves GDP-adat európai középmezőny, de a beruházási ráta az egyik legjobb, és, habár a magas energiaárak és az európai gazdaságok gyengélkedése visszafogó erő, a következő hónapokban a fogyasztástól is támogatva egyre szélesebb lehet a hazai gazdaság növekedésének a bázisa.
A forint szempontjából a növekedést illető optimizmus a jegybankelnöktől azért támogató, mert az elkeseredésből valószínűleg gyorsabb kamatcsökkentést olvasnak ki a piaci szereplők, a jó kilátások viszont ebben a tekintetben kisebb nyomást sugallhatnak. Egy deviza árfolyamának a viszonylag magasabb kamat szokott kedvező lenni.
A forint pénteken a 398-as szinten is áterősödött az euró ellenében, szeptember óta legerősebb szintjeit elérve. Maga az euró is szépen teljesít a dollár ellenében az elmúlt hetekben, a forinthoz nagyon hasonló okokból, épp négy hónapos csúcsokat kóstolgat 1,083 környékén, és az amerikai opciós piacok az 1,2-es árfolyamszintet is beárazták.
Ha az utóbbi jóslat megvalósul, akkor ez minden egyéb tényező változatlansága esetén tovább erősítheti a 400-as szinten már átjutott forintot is.
A 400-at verő forint kóstoló volt csak, elképesztő jóslattal álltak elő az amerikai eurókereskedők
Eljött az euró ideje, a devizakereskedők már szakmányban veszik a dollár ellenében. Ez pedig az álmoskönyv szerint a forint piacán még nagyobb ralit hozhat, úgyhogy Orbán Viktor prognózisát tartósan teljesítheti hazai pénznemünk.



