BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsiből erős: ugorjanak méretet a magyar vállalatok, sürgeti az új NGM-vezető

A kormány célja, hogy egyre több magyarországi cég kapcsolódjon be az exporttevékenységbe, ezért támogatja a vállalatok méretugrását a Demján Sándor Programon keresztül – mondta Lukács Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkár a Figyelő szervezésében megrendezett, Kicsik, közepesek, erősek című kkv-konferencián. Az államtitkár arra kérte a résztvevőket, ha bármilyen olyan tényezőről tudnak, ami a működésüket nehezíti, jelezzék, és azt a kormány meg fogja vizsgálni.

„Olyan programokat kell indítani, amelyek elősegítik a vállalatok méretugrását, fejlődését, hogy aztán a nem megfelelően működő cégek is elérjenek egy olyan pontra, ahol ők is be tudnak csatlakozni az exporttevékenységbe” – jelentette ki Lukács Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkára a Figyelő Kicsik, közepesek, erősek című kkv-konferenciáján a budapesti Novotel szállodában. 

A közepes vállalatok erősítését szeretné elérni a kormány

Rámutatott, 890 ezer vállalkozás van Magyarországon, amely jelenleg legalább egy főt foglalkoztat, ugyanakkor mindössze 40 ezer olyan cég van, amely tíz fő feletti foglalkoztatottal rendelkezik. Hangsúlyozta, szűk az a kör, amelyet a hitelprogramok és a kormányzati uniós támogatások érdemben el tudnak érni. Emiatt sok vád éri a pénzintézeteket, hogy a kicsiket nem finanszírozzák, illetve nem lehet őket hagyományos eszközökkel elérni.

Jelezte, ahogy növekszik a méretkategória, úgy növekszik a termelékenység, ezzel szemben a tíz fő alatti cégek termelékenysége a nagyvállalatok termelékenységének mindössze 40 százaléka.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a középvállalatoknál növekszik az exportbevétel, ezért érdemes őket szemmel tartani és segíteni. 

Kicsiből erős: ugorjanak méretet a magyar vállalatok, sürgeti az új NGM-vezető / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság 

Vegyes képet mutat a vállalkozások gazdasági helyzetértékelése

Lukács Zsuzsanna szerint a vállalatok gazdasági hangulata nagyon vegyes, a cégek fele ítéli meg kedvezően a gazdasági helyzetet, de azért vannak, akik stabilan látják a jövőt. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a vállalatok akarnak-e beruházni. 

Elmondta, hogy a cégek 34 százaléka mondja azt, nem akar beruházni, és 17 százalék a kereslet bizonytalanságával magyarázza a beruházások elhalasztását. A gazdaságpolitika érzékeli ezt a problémát – jelezte a helyettes államtitkár. A vállalati hitelállományban is azt látják, hogy a hitelek fele a kkv-khoz kötődik, miközben a támogatott hitelek is ugyanilyen arányt képviselnek.

Itt be kell avatkozni

– mondta a magas kamatokról, amelyek szerinte visszatartják a cégeket mind a hitelfelvételtől, mind a beruházásoktól. Ezt támasztja alá, hogy amint a Széchenyi-kártya programban csökkent a hitelkamat, egyből nőtt a hitelkereslet.

Lukács Zsuzsanna a magyar gazdaságpolitika hat pillérét nevezte meg:

  • az egyik ilyen a 150 gyár program,
  • az adócsökkentéseken keresztül az elkölthető jövedelem erősítése,
  • az infláció elleni védelem, 
  • a megfelelő lakhatás és
  • a megfelelő bérek biztosítása, illetve 
  •  a finanszírozás erősítése.

A Demján Sándor Program kapcsán fontosnak nevezte az adminisztráció csökkentését, és arra a kérte résztvevőket, hogy ha olyan intézkedéseket tapasztalnak, amelyek korlátozzák a működésüket, jelentsék, és azokat meg fogják vizsgálni.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.