Aranyáron is viszik az import görögdinnyét, a hazai még fázik a földeken
A magyar fóliás sárgadinnye már ott van a piacokon, üzletekben, a görögdinnye még az ültetvényeken fejlődik – írja a beol.hu. A zöldségnek számító, de a köztudatban gyümölcsként elterjedt és úgy is fogyasztott görögdinnyére már sokan ki vannak éhezve, így az árusoknál ebben a hűvös májusban is jól fogy az importtermék is. A magyar, fóliás sárgadinnye is megjelent és kelendő a piacokon, a békéscsabain nem egy vásárló kettesével, hármasával vitte, pedig kilója még 2400–2500 forint.

A Centro fajta mellett tettem le a voksomat, ez sárgabélű sárgadinnye, viszonylag rövid a tenyészideje – mondta a lapnak Nagy Balázs medgyesbodzási őstermelő. A Centro generatív fajta, gyorsan köt, sok termést nevel a fóliában is. Mint hozzátette
már szépek a termések, és csak párat kell aludni, hogy a sárgadinnye egy része június elejére beérjen.
Az igazi szezonja ugyanakkor június elején, közepén lesz a fóliás sárgadinnyének. Ez a gyümölcs – amellett, hogy édes, zamatos, nagyon finom – sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, így erősíti az immunrendszert. Régen azt mondták, ha napi egy sárgadinnyét megeszel, magaddal jót teszel. Vagyis a napi vitamin- és ásványianyag-szükségletet jórészt biztosítja.
Eközben azért a legtöbben már a görögdinnyét szeretnék látni az árusoknál. Az elmúlt napokban jóra fordult a gyümölcs fejlődése, mert melegebb volt, igaz reggelente a 6-7 fokban még fázik a dinnye. A hajnali tíz-tizenkét fok lenne az ideális – mondta a lapnak a gerendási Ancsin László, görögdinnye-termelő. A dinnye egy részéről már levették a fedőfóliát, a másik részénél a hideg hajnalok miatt még rajta hagyták. Június végén, július elején, közepén kezdődik igazából a hazai szezon a kiültetés időpontjától, fajtától függően. Igaz, hogy már vannak öklömnyi nagyságú termések is, de nem biztos, hogy a gyorsabb fejlődésű görögdinnyéknek lesz a legjobb a minőségük.
Addig, míg beérik a hazai görögdinnye, ott az importgyümölcs a piacokon, üzletekben. Gyuricza Ágnes, a békéscsabai piac egyik eladója elmondta:
leginkább a görögöt keresik, de felezik vagy negyedelik, mert a 6–9 kilós dinnyéket még nem veszik az emberek.
Ami nem véletlen, hiszen a görögdinnye kilónkénti ára 850 és 1000 forint között alakul.


