Kiszivárgott levél: sokkolta Németországot, mire készülnek a német cégek – a legnagyobbak Magyarországot választják
Visszafogták beruházásaikat a német vállalatok a német iparkamara, a DIHK szerint. A német cégek beruházásai lényegében elolvadtak Németországban, de közben a legnagyobbak egészen más formát mutatnak Magyarországon.

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) felmérése szerint tehát a recesszióban lévő német gazdaságban kialakult bizonytalan helyzetben a vállalatok visszafogták a beruházásaikat. Mindezt Helena Melnikov, a DIHK ügyvezető igazgatója írta le egy belsős levélben, amit aztán a német hírügynökség, a dpa ismertetett.
Német cégek beruházásai: ez vár Németországra
Az ügyvezető igazgató egy félmérésre hivatkozva arról számolt be, hogy jelenleg csak
a vállalatok 24 százaléka tervez beruházásnövelést, és egyharmaduk már beruházáscsökkentést. A cégek ötöde pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy bővítené kapacitásait.
„Beruházásaink még mindig 10 százalékkal alacsonyabbak a koronavírus-járvány előtti szintnél. A vállalatoknak merésznek kell lenniük, és bízniuk kell magukban, hogy pénzt fektessenek be” – írta Melnikov, hangsúlyozva, hogy a gazdaság újraindulásához elsősorban beruházásokra lenne szükség.
Az új szövetségi kormány számos intézkedést jelentett be a gazdaság fellendítése és a vállalatok németországi beruházásainak újraindítása érdekében. Két egymást követő recessziós év után a folyó évre a bruttó hazai termék stagnálása várható Németországban.
Számos gazdasági szövetség szerint Németország mint működési telephely hátrányba került
- a magas energiaköltségek és adók,
- a túl sok bürokrácia,
- a hosszú tervezési és engedélyezési eljárások miatt.
- A munkaerőköltségek szintén jelentős befektetési akadálynak számítanak.
A felmérés szerint sok vállalat aggódik a belföldi és külföldi kereslet témájában is, és nagy kockázatnak tekintik Donald Trump amerikai elnök vámpolitikája.
Német óriáscégek: Magyarországot választják
Azonban nemcsak Németországban készült ilyen felmérés, hanem Magyarországon is, igaz, ennek eredményét sajtótájékoztatón mutatták be. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legfrissebb, 31. éves vállalati felmérése az itthon tevékeny, mintegy 2500 német érintettségű céget (köztük sok kisebbet is) kérdezte körbe a várakozásaikról, nagyjából a tizedük adott választ.
Ebből a németországihoz hasonló hangulat rajzolódik ki: a beruházási tervek tekintetében drasztikusan, a felére ‒ 16 százalékra ‒ csökkent azok aránya, akik növelni szándékozzák fejlesztési kiadásaikat, miközben a megkérdezettek 30 százaléka visszafogná azokat. Az egyenleg ‒ mínusz 14 százalék ‒ a legkedvezőtlenebb 2010 óta, azaz a pénzügyi világválság óta.
A beruházási kiadások visszafogása természetesen nem jelenti azt, hogy a vállalatok nem fognak beruházni, de a felmérés szerint nem is fogják növelni fejlesztési kiadásaikat. Az elmúlt több mint tíz évben a német vállalatok évente mintegy 2-3 milliárd eurót fordítottak magyarországi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre vagy korszerűsítésre.
Csakhogy a német óriáscégek egészen más utat járnak Magyarországon, ami kifejezetten zavarja a németországi nyilvánosság egy részét.
Többször is beszámoltunk róla, hogy
- a BMW a legmodernebb gyárát Debrecenben építi meg, és hamarosan át is adja,
- a Mercedes Kecskemétre telepíti az újabb modelljeinek a gyártását, ezért egy második gyáregységet is épít,
- a Bosch bezárja több német gyárát is, a termelés egy részét pedig Miskolcra hozza,
- az Audi pedig Győrbe tette át a Cupra Terramar gyártását.
Mindennek nyilvánvalóan az is az oka, hogy Magyarországon jóval olcsóbb előállítani, mint Németországban. De ezzel együtt is ez a folyamat óriási dicséret a magyar dolgozóknak és a magyar befektetési politikának, amelyek ugyancsak nyomós érvek egy-egy ilyen nagy horderejű döntés meghozatalakor.
Akárhogy is, a német média nehezen fogadja, hogy olyan világmárkák, mint a Mercedes, Németország helyett Magyarországon fejlesztenek. Nemtetszésének pedig hangot is ad. Ami viszont egyaránt hiányzik a német és a magyar gazdaságból is, az a kereslet. Az elektromos autók iparágának egyik legnagyobb szakértője szerint azonban ebben hamarosan áttörés állhat be.
Magyarországi akkumulátorgyárak: nem akárki mondta ki az igazságot az elektromos autókról – az Orbán-kormány ezt kiteheti az ablakba
Minden autógyártónak, amely a piacon akar maradni, az élvonalban kell lennie az akkumulátorok gyártásában. A magyarországi akkumulátorgyárak szempontjából ez kedvező helyzetet teremtene, már csak a keresletnek kell felpörögnie az elektromos autók iránt. Ez azonban a szakma egyik legnagyobb guruja szerint közelebb lehet, mint gondolnánk.


