Németh Szilárd kiállította a bizonyítványt a magyar rezsiről: ez az igazság a gáz- és áramszámlákról
„A rezsicsökkentésnek köszönhetően egész Európában Magyarországon fizetjük messze a legkisebb háztartási gáz- és áramszámlákat” – jelentette ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, Németh Szilád a Facebook-oldalán.

A politikus szerint Brüsszel azért támadja Magyarországot, mert hazánk nem engedi meg, hogy az energiaszolgáltatók szabják meg az árakat. Hozzátette: Magyarország nem vesz részt az orosz földgáz- és kőolajszankcióban és kiáll az olcsó atomenergia mellett, ami szintén zavarja Brüsszelt.
Úgy fogalmazott, hogy legveszélyesebb tervüket, vagyis Ukrajna erőltetett és gyorsított EU-tagságát kell közösen megakadályoznia a magyar állampolgároknak, hogy ne vigyék oda a magyarok pénzét. A politikus ezért arra buzdított mindenkit, vegyen részt a Voks 2025 szavazáson és szavazzon nemmel.
A kormánybiztos az Origónak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy bár Magyarországon továbbra is Európa legalacsonyabb rezsiárai biztosítják a családok megélhetését, de a brüsszeli döntéshozók és a magyar baloldali ellenzék fel akarja számolni ezt a jól működő rezsicsökkentést.
A Fidesz alelnöke szerint Magyar Péterék egy olyan Brüsszelt szolgáló bábkormányt hoznának létre, ami a háztartási energiaárakat a mostani két-háromszorosára emelné, miközben lerombolná az energiaszolgáltatás ellátásbiztonságát.
Németh Szilárd leleplezte: ennyit fizetnek a rezsiért a lengyelek – bezzeg a magyarok
Német Szilárd Lengyelországba utazott, ahol a helyi háztartási energiaárakról szerzett információkat. A politikus szerint a lengyelek többszörösét fizetik a gázért és a villanyért, mint a magyarok. A politikus az árak közötti különbséget azzal magyarázta, hogy a lengyel kormány minden energiaszolgáltatással kapcsolatos brüsszeli ajánlást elfogad.



