Idén eddig összesen hétféle kedvező feltételű finanszírozási konstrukciót hirdetett meg az EXIM Magyarország a Demján Sándor Programban , ezek között megtalálhatók hitel- és lízingtermék is. Maga a program januárban indult négy EXIM-konstrukcióval és 350 milliárd forintos kezdő keretösszeggel, amelyből 100 milliárd forint kifejezetten zöldberuházások finanszírozására használható fel. Ezekhez csatlakozott márciusban a Jövő Exportőrei Lízing, majd májusban további két új termék, a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel és a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel, amelyekkel a teljes keretösszeg 600 milliárd forintra bővült – emlékeztetett szerdai közleményében az EXIM Magyarország.
A termékek iránti érdeklődés az indulás óta kiemelkedő, amit az is jól mutat, hogy a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel pénzügyi kerete rekordgyorsasággal, mindössze öt nap alatt teljes egészében kimerült. Az EXIM felhívta a figyelmet, hogy jelenleg még hat finanszírozási konstrukció igényelhető a pénzügyi partnereinél:
összesen közel 186 milliárd forint rendelkezésre álló pénzügyi kerettel. Mindegyik konstrukció fix kamatozású, a vállalkozások számára kiszámítható feltételeket kínál, és a beruházásoktól a zöldfejlesztéseken át egészen a külpiaci terjeszkedésig sokféle üzleti cél megvalósítható általuk.
A pénzintézet szerint az elmúlt hónapokban érkezett kérelmek nagy száma jól mutatja, hogy a vállalkozások részéről komoly igény mutatkozik a működésük fenntartásához és a fejlesztéseik megvalósításához szükséges kedvező forrásokra. A termékekre eddig 914 kérelmet fogadott be az intézménypáros összesen 414 milliárd forint értékben.
Az igénylések ágazati megoszlása is jól szemlélteti, hogy a Demján Sándor Program a vállalati igények széles skáláját képes lefedni, hiszen a jelentkezők 32 százaléka feldolgozóipar, 25 százaléka kereskedelem, 17 százaléka ingatlanügyletek iparághoz köthető. A kérelmek 63 százaléka forint-, míg 37 százaléka euróalapú konstrukcióra érkezett. Hozzátették, hogy folyamatosan dolgoznak a kérelmek feldolgozásán, és együttműködnek a pénzügyi partnereikkel a gyors elbírálás érdekében.
,,Büszkék vagyunk arra, hogy a Demján Sándor Programban elindított termékeink nagy figyelmet keltettek a hazai vállalkozások körében. Mindez egyértelműen visszaigazolja, hogy a cégek keresik és igénylik a célzott, versenyképességet növelő finanszírozási lehetőségeket. A tapasztalatok alapján a működést támogató forgóeszköz-finanszírozás után legnagyobb arányban a Jövő Exportőrei Beruházási Hitel iránt érdeklődtek a vállalkozások, a befogadott kérelmek 34 százaléka erre a konstrukcióra vonatkozott. Elsődleges célunk, hogy ezek a források minél hamarabb eljussanak a vállalkozásokhoz gyors, átlátható és ügyfélközpontú folyamataink segítségével” – foglalta össze Berta Adrienn, az EXIM Magyarország vezérigazgatója.
A Demján Sándor Program az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként járul hozzá a magyar vállalkozások belföldi és külföldi üzleti terveinek megvalósításához. A program célzott, átlátható és a vállalkozások valós igényeihez igazított finanszírozási és támogatási megoldások révén kínál megoldásokat a hazai cégek kihívásaira, valamint hosszú távon erősíti a magyar kis- és középvállalkozások piaci pozícióját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.