Pénteken történelmi esemény zajlott le a hazai vasúti közlekedésben: először közlekedett utasokat szállító vonat a Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszon óránként 160 kilométeres sebességgel – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója a Facebookon közzétett videóban. A rekordsebességű járat mentesítő vonatként indult Budapestről Balatonszentgyörgyre a megnövekedett balatoni forgalom miatt.
A mérföldkőnek számító közlekedésre azért kerülhetett sor, mert az elmúlt években elvégzett pálya- és biztosítóberendezés-fejlesztések után a vasúttársaság megkapta a szükséges hatósági engedélyeket. Ennek köszönhetően mostantól mintegy 45 kilométeres szakaszon vált lehetővé a 160 kilométer per órás sebességű közlekedés.
Bár a június 21-től életbe lépő nyári menetrendben még nem szerepelnek menetrend szerint 160-as tempóval közlekedő járatok, a MÁV szerint a FLIRT és KISS motorvonatok – amelyek képesek erre a sebességre – késés esetén kihasználhatják az új lehetőséget. Így például háromperces csúszást is ledolgozhatnak a gyorsabb haladással, ami különösen fontos a nyári csúcsidőszakban.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta: bár a maximális sebességet egyelőre csak késés esetén használják ki, még így is érzékelhetően nő a menetrendszerűség, javul az utazási élmény, és hatékonyabbá válik a közlekedés Budapest és a Balaton között. A MÁV szerint ez a lépés a korszerű, versenyképes vasúti közlekedés felé tett újabb fontos előrelépés.
Sorompóaudit: teljes vizsgálat jön a Siemens sorompóira – új megállapodás született a hibák megelőzésére
Az intézkedés válasz a pünkösdi hétvégén történt fennakadásra, amelyet sorompóhibák okoztak a balatoni vasútvonalon. Teljes körű auditot vállalt a Siemens a Magyarországon működő sorompóin – erről állapodott meg Hegyi Zsolt a cég hazai vezetőivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.