A magyar kormány továbbra is világos irányt követ: ahelyett, hogy hazánk forrásait külföldi háborús célokra áldozná, inkább a magyar családokat és vállalkozásokat támogatja. Ennek szellemében július 1-jétől új pályázati lehetőséget nyitnak meg a munkáltatók előtt a kompenzációs támogatásra, amelynek célja a minimálbér-emelésből fakadó többletkiadások enyhítése.
A kormány és a szociális partnerek által tető alá hozott hároméves bérmegállapodás értelmében a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra nő. Ezt 2026-ban újabb 13 százalékos emelés követi, így 328 600 forintra nő a legalacsonyabb bér. 2027-ben pedig újabb 14 százalékos emeléssel elérheti a 374 600 forintot. Ez összesen közel 40 százalékos növekedés három év alatt – ami közvetlenül körülbelül egymillió dolgozót érint.
A bérmegállapodáshoz kapcsolódóan a kormány lehetővé teszi, hogy azok a munkáltatók, akik minimálbéren – vagy részmunkaidő esetén az arányosított összegéért – foglalkoztatták dolgozóikat 2024. szeptember 1. és november 15. között, támogatást igényeljenek a Minimálbér-emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatása program keretében.
A támogatás mértéke 2025-ben éves szinten 37 459 forint lehet munkavállalónként, amit a munkáltatók a Magyar Államkincstár egyszerűsített, elektronikus eljárásán keresztül igényelhetnek július 1-jétől.
A támogatás technikailag a szociális hozzájárulási adó (szocho) „késleltetett” megfizetését jelenti: a munkáltatók 2025–2027 között mindig az előző évi minimálbér alapján fizetik meg a szochót, így enyhítve a bérköltségek növekedésének ütemét.
A kormány célja, hogy a fizetések reálértékben is növekedjenek. 2010 óta az átlagbér több mint háromszorosára emelkedett, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.
Mindez nem önmagában történt: a kormány a világjárvány és az energiaár-válság idején is megőrizte elkötelezettségét a családok támogatása mellett, és most is ezt folytatja.
Európa legnagyobb adócsökkentési programja mellett a bérmegállapodás is azt üzeni: Magyarországon a munkának értéke van, és a dolgozók számíthatnak a kormány támogatására.
Minimálbér 2026: így emeli a kormány a fizetéseket – lesz fegyverpénz is
Nagy Márton a tegnapi kormányinfón többek között arról beszélt, hogy 2026-ban ismét kapnak hathavi fegyverpénzt a rendvédelmi dolgozók, amire a kormány 450 milliárd forintot különít el. A tárcavezető egyben bejelentette, hogy a kormány jövőre 13 százalékos minimálbér-emeléssel számol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.