A Magyar Közlöny 2025. június 16-án megjelent 71. számában az egyik kormányhatározat nem a tajkártyára, hanem a tb-kiskönyvre vonatkozik – hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium.
A 1200/2025. (VI. 16.) kormányhatározatba foglalt Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról elnevezésű dokumentum a tb-kiskönyv hivatalos megnevezése, amely az elektronikus nyilvántartásra való áttérés miatt kerül kivezetésre 2026. január 1-jével. A kormányhatározat az e-tb-kiskönyv megvalósítását szolgáló elektronikus nyilvántartás kialakításához szükséges forrás biztosításáról szól, a tajkártyát (társadalombiztosítási azonosító jelet igazoló hatósági igazolvány) nem érinti.
Korábban a Portfolio cikke alapján lapunk is megírta, hogy megszűnhet a papíralapú tajkártya, a rendelet szövegezéséből ugyanis erre következtetett laptársunk. Ugyanakkor a kormány döntésének megfelelően, a biztosítási jogviszonyok és egészségbiztosítási ellátások igazolására szolgáló papíralapú igazolvány helyett, vagyis a tb-kiskönyv helyett alakítanak ki elektronikus nyilvántartást – derül ki a hétfőn, késő este megjelent Magyar Közlönyből.
A kormány az egészségügyi ügyek intézését már egy ideje az Egészségablak nevű applikációba irányítja, de a Digitális Állampolgárság applikációban is sok minden elintézhető. A Világgazdaság korábban megírta, hogy már több mint kétmillióan töltötték le a Digitális Állampolgár alkalmazást, és folyamatosan egyre több szolgáltatás érhető el rajta. Működik a digitális azonosítás, a hiteles adatmegosztás, és immár elérhető a regisztrációt megkönnyítő új online, szelfis azonosítási mód. A Digitális Állampolgár mobilalkalmazásban hamarosan elérhető lesz a használtgépjármű-adásvétel, valamint a tb- és a jövedelemigazolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.