BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MÁV, vonat, vasút, közlekedés vasúti körgyűrű

Fontos vonalon kezd felújításba a MÁV – itt kell kellemetlenségre készülni nyáron az utasoknak

Karbantartás kezdődik június 21-én a pécsi fővonalon. A MÁV tájékoztatása szerint június 21. és július 18. között módosul a menetrend.

A késések felszámolása és a sebesség emelése, valamint a Budapest és Pécs közötti vasúti közlekedés javítása a célja azoknak az előre tervezett pályakarbantartási munkálatoknak, amelyek miatt június 21. és július 18. között módosul a menetrend a pécsi fővonalon – jelentette be szerdai közleményében a MÁV.

MÁV, vonat, vasút, közlekedés
Fontos vonalon végez felújítást a MÁV / Fotó: MÁV

A vasúttársaság kiemelte, hogy a szóban forgó időintervallumban a simontornyai Sió-hídon felújítási munkálatokat végeznek a szakemberei, és ugyanitt a település vasútállomásának vágányait is karbantartják több száz méteren, valamint síneket, ágyazatot cserélnek, felújítják a peront, továbbá Pincehelynél átépítik a 61-es főút közúti-vasúti átjáróját.

A felújítás eredményeképpen Simontornya állomáson 300 méteren megszüntetik a sebességkorlátozást, így – az augusztus közepi utószabályozást követően – ismét 120 kilométer/órára emelkedik az engedélyezett pályasebessége.

Vonatpótló buszok közlekednek a MÁV vonatai helyett

A MÁV kiemelte, hogy a Budapest–Pécs vonalon a vágányzár idején pótlóbuszok közlekednek a Mecsek InterCityk helyett Sárbogárd és Dombóvár, a kaposvári Kresz Géza, Rippl-Rónai és Somogy IC-k, valamint a személyvonatok, S40-es vonatok helyett pedig Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk között. Az InterCityk a Keleti helyett Budapest–Kelenföld állomásig közlekednek és onnan is indulnak.

A felújítás ideje alatt a vasúttársaság a térségi Volán-járatok igénybevételét javasolja, amelyek a munkálatok alatt is zavartalanul közlekednek.  

Hozzátették, hogy a teljes vágányzárat azért időzítették a nyári szabadságolások, illetve az egyetemi szünet idejére, mert a sokéves tapasztalatok szerint ilyenkor jelentős mértékben csökken az utasforgalom, emiatt a korlátozások, a menetrendi módosítások és az átszállások a lehető legkevesebb embert érintik.

A vágányzár ideje alatt a pályafelújítást a MÁV Pályaműködtetési Zrt. kivitelezésében – mintegy 80-100 szakember közreműködésével – nagy munkagépekkel, daruval, vasútüzemi és közúti járművek bevonásával zajlik majd a kivitelezés, amelyet a MÁV saját forrásból, mintegy 700 millió forintból valósít meg.

A vágányzár idején is jár a késési biztosítás

„A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a fele, 10 ezernek pedig a 100 százaléka került visszatérítésre” – mondta Hegyi Zsolt, a MÁV-Volán vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.