Újabb fontos fogyasztóvédelmi akció vette kezdetét. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által kezelt kiszereléscsökkentés-adatbázis célja, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan aktualizált forrásból tájékozódhassanak azokról a termékekről, amelyek kiszerelésének mértéke csökkent.
A vonatkozó kormányrendelet értelmében, ha egy termék új, kisebb (különösen kisebb tömegű vagy térfogatú) kiszerelésben kerül forgalomba, a kereskedő köteles a termék forgalmazásának megkezdésétől számított két hónapig a vásárlók számára jól látható, a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott formájú és tartalmú figyelemfelhívó tájékoztatást elhelyezni az érintett termék kapcsán.
A szabályozás a gyártói és kereskedelmi felelősséget is egyértelműsíti. Magyarországi gyártás esetén a gyártó, egyéb esetekben az első magyarországi forgalomba hozó, illetve a nagykereskedő köteles – az érintett termék első értékesítésekor – írásban tájékoztatni a kereskedőt a kiszerelés csökkenéséről és a korábbi kiszerelések esetleges kivezetéséről. Ezzel egyidejűleg ugyanilyen tartalmú értesítést kell küldeniük az NKFH részére is.
A kiszereléscsökkentésre vonatkozó hazai szabályozás nemzetközi szinten is példaértékű – ezt a DLA Piper nemzetközi jelentése is megerősítette.
A kiszereléscsökkentés-adatbázis, amely az NKFH honlapján érhető el, az átláthatóságot, a tudatos vásárlói döntések meghozatalát és a kereskedelmi gyakorlatok nyomon követhetőségét támogatja.
Az NKFH továbbra is elkötelezett a korszerű, digitális megoldások alkalmazása és a tudatos fogyasztás támogatása mellett, és minden érintettet arra ösztönöz, hogy aktívan használja az adatbázist, legyen szó vásárlóról vagy vállalkozásról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.