BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkoló bejelentés: negyven év után váratlanul becsődölt a nagy magyar utazási iroda, ez vár az ügyfeleikre – „Megöltek minket”

Az utazásszervező cég így további vállalásait nem tudja teljesíteni, ugyanakkor a külföldön tartózkodók hazajutása biztosított. Hozzátették: határozottan és kifejezetten kérik azokat az utasaikat, akik még nem kezdték meg az utazást, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg azon.

Az Unitravel Kft. mindenben megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél. Amennyiben az iroda felügyeletét ellátó Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az utazási iroda fizetésképtelenségét, akkor engedélyt ad a biztosítónak, hogy a jogszabályban előírt összegig és módon utólag visszatérítse a már befizetett előlegeket és részvételi díjakat az érintetteknek. „Társaságunk mindezek mellett minden erőfeszítést megtesz az okozott probléma elhárítása és utasaink kártalanítása érdekében” – írták.

utazás
Nem szervez több utazást az Unitravel / Fotó: AFP / Northfoto

Nem bírtak a külföldiekkel

A csődhelyzet fő oka a cég szerint a turisztikai piac jelenlegi helyzete, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte „meghódítani a piacot”, „a hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés” – fogalmaztak.

Azt írták, hogy az új piaci szereplő néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett.

A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint egymilliárd forint, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úti célt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak. 

Céljuk, hogy megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon

– közölték.

Régen már volt ellene eljárás

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint az Unitravel Utazásszervező Kft. megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott az USA nyugati part és a legszebb nemzeti parkok elnevezésű körutazásával kapcsolatban. A GVH a jogsértésért 1,6 millió forint bírságot szabott ki.

A cég kényelmes dzsippel tehető utazást ígért, azonban a járműveket egyes, önkéntesen jelentkező, illetve néha kiválasztott utasoknak kellett vezetniük – írta a GVH. Azt is megígérték, hogy az ár tartalmazza a nemzeti parki belépőket, ehhez képest a programban szereplő és szükségszerűen meglátogatott állami és indián közösségek által fenntartott parkok belépőjegyeit nem számították be az árba. Ezen kívül azt ígérték, hogy az ár tartalmazza a reggelit a szállásokon, miközben azt is hirdették, hogy külön fizetendő reggelik is vannak, illetve ténylegesen fizetniük kellett az utasoknak a reggeliért vagy csak a reggeli italt tartalmazta az ár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.