Tanácsot adott a nagy biztosító: így lehet elkerülni a viharkárokat
Igazi szupervihar volt a múlt hét eleji. Hétfőn és kedden rekordszámú kárbejelentést kapott a katasztrófavédelem és a biztosítók is. A BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai alapján kétszer annyi alkalommal kellett beavatkozniuk, mint az eddig csúcstartó 2023. augusztusi vihar idején, szám szerint több mint 11 ezer esetben.

Az Allianz Hungária Zrt.-hez az ország valamennyi vármegyéjéből és a fővárosból is rekordszámú kárbejelentés érkezett. A biztosító a július 14., hétfő 13:00 óráig bejelentett mintegy 10 ezer időjárás okozta kár közelítőleg 30 százalékát már teljeskörűen rendezte, de ezekben a napokban is számít további kárbejelentésekre.
Tetőkár, fakidőlés, beázás a rangsor
Az Allianzhoz beérkezett kárbejelentések alapján a múlt héten bekövetkezett, időjárással kapcsolatos károk döntő többsége viharhoz köthető, típusaik szerint
a leggyakoribb volt a beázás, a tetőbeázás, a vihar okozta tetőkárok és fakidőlés, a jégverés okozta károk, és igen sok a csapadék miatt elárasztott pince.
Óriási pusztítást végzett az orkánerejű szél (137 kilométer per órás erősségű is volt, és idén először mértek 100 kilométer per óra feletti szelet a Balaton medencéjében), roncsolva a tetőket, de oszlopok dőltek autókra, épületekre, kerítésekre, a rendkívül erős szél még az egészséges fákat is kicsavarta.
Tipikus probléma a tetőablakok és az épületek külső szigetelésének megrongálódása, illetve jégverés miatt sok helyen károsodtak a redőnyök, járművek, kertek.
Az Allianz tapasztalatai alapján a nagyobb tetőkárok a lemezfedéseknél következtek be, mivel ezeken a felületeken óriási a vihar szívó hatása, főleg, ha nem szakszerű a kivitelezés. A tetőfedés alatti hőszigetelés pedig nagyon könnyen megszívja magát vízzel, majd később leszakadhat, eláztatva a födémet, belső helyiségeket.
Területi elosztás szerint a legjobban érintett vármegyék Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Pest vármegyék voltak,
az egyik legnagyobb kárt a Hajdú-Bihar vármegyei Kabáról jelezték – a térségben két egymás utáni napon is átsöpört a pusztító vihar.
A mostani vihar erőssége nem példa nélküli, a klímaváltozás miatt az elmúlt években a viharok egyre intenzívebbek
– emlékeztet Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója. Most két nap érkezett be annyi kárbejelentés, mint korábban egy viharos hónap alatt – teszi hozzá az Allianz szakembere.
Hogyan lehet elkerülni a viharkárokat?
A legfontosabb, hogy rendelkezzünk díjrendezett lakásbiztosítással, kövessük nyomon a várható időjárást,
• Viharos időjárás esetén csukjuk be az ablakokat.
• Erős széljárásnál célszerű a teraszon, erkélyen, kertben összegyűjteni és fedett helyre vinni minden olyan tárgyat, amit a szél felkaphat (kerti bútorok, szerszámok, cserepes növények, napernyők, grillsütő, kuka stb.).
• Évente legalább egy alkalommal és az erős széllel járó időjárást követően nézzük át a tetőburkolatokat, tetőcserepeket, és javíttassuk meg, ha szükséges.
• Zivatar idején húzzuk ki a konnektorból az elektromos készülékek csatlakozóit.
• Ha felhőszakadás várható, áramtalanítsuk a pincét, és vigyük a pincéből magasabban levő helyre azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet.
• Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében célszerű gondoskodni a megfelelő vízelvezetésről.
• Ha tehetjük, autóval parkoljunk épületektől, fáktól távolabb.


