Órákon belül bekövetkezhet a várva várt fordulat Magyarországon: nagy üzemanyagár-csökkenést jelenthetnek be – minden adott hozzá
Három hét után először csökkenhet mindkét olajfajta ára. A piacon immár túlkínálattól tartanak, az amerikai nyersolajkészletek váratlan növekedése fokozza a kereslettel kapcsolatos aggodalmakat.

Az ANZ elemzői szerint a nyersolaj ára továbbra is nyomás alatt áll az OPEC+ kínálatának növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt. Minden jel arra utal, hogy az olajkartell nyolc tagja és szövetségesei, mint például Oroszország, vasárnapi találkozójukon mérlegelik a termelés további növelését októberben, ez azt jelentené, hogy az OPEC+, amely a világ olajtermelésének körülbelül felét termeli ki, több mint egy évvel a tervezettnél korábban elkezdené feloldani a termeléscsökkentés második részét, és napi újabb 1,6 millió hordóval több olajat dob piacra.
Eközben
az amerikai nyersolajkészletek 2,4 millió hordóval emelkedtek
a múlt héten, mivel a finomítók karbantartási szezonba léptek – derült ki az Energiainformációs Hivatal (Energy Information Administration) csütörtöki adataiból,
A downstream szektor ereje az elmúlt hónapokban kulcsfontosságú támaszt nyújtott az árakhoz, de a finomítói árrések valószínűleg szűkülni fognak a következő hónapokban, mivel a globális kereslet növekedése csökken, és a finomítók karbantartási időszaka is eljön.
Kínálati kockázatok azonban továbbra is vannak: Donald Trump amerikai elnök csütörtökön azt üzente az európai vezetőknek, hogy Európának abba kell hagynia az orosz olaj vásárlását. Ez viszont az olaj árának emelkedéséhez vezetne.
A Mol döntései szempontjából meghatározó Brent olajfajta ára 10 centtel, hordónként 66,89 dollárra esett, a héten 1,78 százalékkal lett olcsóbb.
A forint is jól teljesít
A magyar deviza mozgása is a hazai üzemanyagár-csökkentés irányába hat. A forint-dollár keresztárfolyam péntek reggelre 336,80 fillér köré ereszkedett, azaz erősödött a forint. Néhány napja még 338 fölött jegyezték a dollárt.
Minden adott tehát az üzemanyagár-csökkentéshez, ugyanakkor a Mol az elmúlt napokban árat emelt. Tegnap mindkét üzemanyagfajtát drágították, míg kedden csak a gázolajat drágították. Pénteken a
- 95-ös benzint 594 Ft/liter,
- a gázolajat 595 Ft/liter
átlagáron lehet tankolni.