
A ChatGPT óriási bajba került, a fejlesztőjének torkán akadt a Nano Banana – vörös kódot hirdetett az OpenAI
Óriási bajba kerülhet az OpenAI, legalábbis erre utal, hogy a céget vezető Sam Altman vörös kódot hirdetett egy, a cégen belül terjesztett dokumentumban a ChatGPT képességeinek gyorsabb javítása érdekében.

Minden erejét a ChatGPT-re fordítja az OpenAI
A The Wall Street Journal összefoglalója szerint a cégvezető most a startup erőforrásait a csetbot fejlesztésére összpontosítaná, miközben több másik fontos projekt a hirdetésektől a különböző egészségügyi vagy bevásárló ügynökön át a Pulse személyi asszisztensig szünetel, miközben csoportokat és erőforrásokat csoportosítanak át a cégen belül. A pánik fő oka a Google Gemini csetbotja, mely több mesterséges intelligencia képességeket mérő iparági teszten jobban teljesít a ChatGPT-nél.
Ráadásul a Gemini felhasználói bázisa is egyre gyorsabban nő, mióta a hozzá tartozó képgenerátor, a Nano Banana is megjelent augusztusban. A programot júliusban még csak havi 450 millióan használták, ám a legalább havonta azzal kísérletezők száma októberre már 650 millióra nőtt. Ráadásul
szemben a folyamatos tőkeemelésre kényszerülő, ám mélyen veszteséges OpenAI-jal, a Google képes a finanszírozást saját nyereségéből megoldani.
Az OpenAI sorsához egy rakás cég kapcsolódik szorosan
Mindez a tőzsdén nem jegyzett startupon is messze túlmutat, hiszen az OpenAI partnerei sokszor akár könyékig adósságba is verik magukat, hogy a startup infrastruktúráját képesek legyenek felépíteni. Azonban egyelőre nem világos, hogy a több mint 1000 milliárd dolláros kötelezettségeinek hogyan fog tudni eleget tenni a ChatGPT három évvel ezelőtti bemutatásával a világot felforgató startup. Újabban pedig a Google a saját mesterséges intelligencia csipjeivel már az iparág piacvezetője, az Nvidia lába elé is kesztyűt dobott. De
az OpenAI összefonódása az iparággal itt nem áll meg, hiszen az AMD-től az Oracle-ön át a Microsoftig sorjáznak a cég partnerei, és akkor az adatközpontok építőiről és az őket finanszírozó bankokról és más hitelezőkről még nem is beszéltünk.
A múlt hónapban a cég pénzügyi vezetője, Sarah Friar cáfolta a cég közelgő tőzsdei bevezetéséről szóló pletykákat, de jelezte, hogy a startupnak nemcsak a technológiában, de a finanszírozás terén is innovatívnak kell lennie, miközben most a ChatGPT-re fordított erőforrások pont a bevételek növelését célzó kezdeményezéseket akasztják meg. Mindeközben az üzleti felhasználók körében a konzervatívabban költekező Anthropic modelljei kezdik lekörözni a ChatGPT-t.
A ChatGPT-5 alulmúlta a várakozásokat
Az OpenAI számára nemcsak a versenytársak fejlődése jelent nagy kihívást, hanem az is, hogy a ChatGPT régóta várt, 5-ös változata sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt sok felhasználó túl hidegnek és pontatlannak találta. Mindeközben egyre sokasodnak a kételyek az OpenAI finanszírozhatóságával kapcsolatban, a HSBC egyik elemzése – számolva az Nvidia-val és az AMD-vel kötött egyezségekkel, a folyamatban lévő tőkeemelésekkel és hitelkerettel, a cég meglévő készpénzállományával és rózsás bevételi várakozásokkal – 2030-ig 207 milliárd dolláros lyukat lát a vállalat büdzséjén az FT Alphaville összefoglalója szerint.
Altman eddig képes volt eloszlatni a kételyeket a cég pénzügyei körül, a Chat GPT heti 800 millió fős és növekvő felhasználóira és a cég mesterséges intelligencia kutatásokban betöltött vezető szerepére hivatkozva. A belsős levél szerint például a következő héten bemutatni szánt érvelő modell jobban teljesít a legújabb Gemininél és a cég számos teszten továbbra is jól teljesít.
Azonban a kérdések sokasodnak, miközben a versenytársak gyorsan fejlődnek az OpenAI pedig egyre több olyan pénz elköltését ígéri, ami nincs a cég számláján.






