BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter lefejezte a brüsszeli sárkányt – az ukrán katonák helyett Libanonnak juttatja el az Európai Békekeret összegét

Szijjártó Péter az Európai Békekeretet a libanoni hadsereg felfegyverzésére adományozná, nem az ukrán hadsereg támogatására. A tárcavezető miniszter ezzel egy csapással lefejezte a rá és egyben hazánkra támadó brüsszeli sárkányt, aki rajtunk keresztül akarta megvalósítani akaratát.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán jelentkezett Bejrútból. Szijjártó Péter Libanonban tárgyal, ennek kapcsán Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: az ország stabilitása elengedhetetlen a Közel-Kelet békéjéhez. 

SZIJJÁRTÓ Péter LNG-szerződés, miniszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Libanonba irányítja az Európai Békekeretet, nem az ukrán háborúba / Fotó: Soós Lajos

A tárcavezető libanoni kollégájával közös sajtóértekezletén kiemelte, hogy miközben az Európai Unió az úgynevezett Európai Békekeretből finanszírozza az ukrán hadsereg felfegyverzését, amit a magyar kormány nem támogat, az ebből hazánkra eső részt, 1,5 millió eurót, azaz 600 millió forintot a libanoni fegyveres erők támogatására irányítottak át — közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Ennek kapcsán kifejtette: a libanoni hadsereg megerősítése az egyetlen módja annak, hogy elősegítsék az állam stabilitását, a Hezbollah leszerelési programjának előrehaladását, az Izraellel kötött tűzszünet fenntartását és meghosszabbítását, valamint az újabb háborúk megelőzését a térségben.

Miniszteri látogatás a Közel-Keleten

Magyarország alapvető nemzetbiztonsági érdeke a Közel-Kelet békéje, amihez Libanon stabilitása elengedhetetlen, „erről is egyeztettünk Youssef Raggi külügyminiszter-kollégámmal” – fogalmazott a tárcavezető.

Szijjártó Péter egyúttal kiemelte: 

Ezért az Európai Békekeretből az ukrán hadsereg felfegyverzése helyett a ránk eső részt, 600 millió forintot a hivatalos libanoni állami hadsereg megerősítésére fordítjuk.

 

Ursula von der Leyen kihúzta a gyufát

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a megállapodás kölcsönösen jó a feleknek, az Európai Bizottság elnöke viszont „egy botrányosan tragikus” megállapodást kötött korábban az amerikai elnökkel. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy 

teljes szankciómentességet kapott az Egyesült Államok elnökétől Magyarország a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében.

Szijjártó elmondta, hogy a két vezető tiszteli, becsüli egymást, és barátságban vannak egymással. „Hogy mit profitál az Orbán–Trump-barátságból Magyarország? Azt, hogy továbbra is Európa legalacsonyabb energiaárai lesznek itt Magyarországon” – közölte.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.