BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizaváltás, ahogy még nem láttuk: a bankok egymást verik az árakkal

A hazai bankpiacon csendben, de annál izgalmasabban indul meg egy új versenyfutás. A devizaváltás területén olyan ajánlatok jelentek meg, amelyekre korábban kevesen számítottak. A szolgáltatók most egymásra licitálva próbálják megszólítani a külföldre utazókat és a tudatos pénzváltókat. Hogy ki jár igazán jól, az csak első pillantásra tűnik egyszerűnek.

Sokáig szinte egyetlen digitális szolgáltató, a Revolut számított a külföldre készülők kedvencének, főként a kedvező devizaváltás miatt. Most azonban, hogy kezdődik a téli utazási szezon – és hamarosan ellepik a sípályákat a magyarok – a hazai bankok is felébredtek: egymás után jelentik be a kedvezményes árfolyamokat, nullás díjakat és ingyenes devizakártyákat. Kis túlzással lassan ott tartunk, hogy devizát váltani szinte bárhol érdemes lehet. A számlavezetési díjak kérdése ma már sok banknál másodlagos: a nullaforintos csomagok több helyen alapnak számítanak, igaz, ezeket jellemzően minimum-jóváíráshoz vagy aktív számlahasználathoz kötik. A valódi verseny azonban most már egyértelműen a devizakonverzió körül zajlik.

devizaváltás, árfolyam
Devizaváltás, ahogy még nem láttuk: a bankok egymást verik az árakkal / Fotó: Stephen Barnes / Shutterstock (Képünk illusztráció)

Erste: több deviza, rugalmas kártya, nagyobb limitek

Az Ersténél öt devizanem között válthatunk valós árfolyamon. A havi limit alapesetben 600 ezer forint, prémiumügyfeleknél 750 ezer, a felsőbb kategóriákban pedig 1 millió forint. Bizonyos bankkártyafajták, például a Visa Classic, átkapcsolható devizamódra, így külföldi költésnél nem számolnak konverziós díjat. 

A Privilégium X díjcsomagnál pedig

  • nulla az ügyfélkapcsolati díj,
  • az online utalások 50 ezer forintig ingyenesek,
  • és forint- és devizaszámlából többet is lehet nyitni.

Gránit Bank: frissülő árfolyam és ingyen-devizakártya

A Gránit Bank négy devizában ad középárfolyamos váltást, havi 650 ezer forintig. Az árfolyam ötpercenként frissül banki munkanapokon 9:00 és 17:00 óra között, és most két évig ingyen jár az euró- vagy dollárkártya. A Kamat Plusz csomag díjmentes számlavezetést ad, 50 ezerig ingyenes elektronikus utalással és 3,5 százalékos látra szóló kamattal, ha legalább 200 ezer forint érkezik havonta.

OTP Bank: friss számlacsomagok és duplán kedvezményes devizaváltás

Az OTP új TOP csomagja egy évig ingyenes számlavezetést és kártyadíjat kínál. A devizaszámla sem kerül pénzbe, és

a bank Árfolyam+ szolgáltatása középárfolyamon vált devizát havi 600 ezer forint erejéig.

A kártyás külföldi költésre is külön 600 ezres keret jut több mint húsz devizanemben, az online utalások pedig havi 400 ezer forintig díjmentesek az első évben.

MBH Bank: egyedi árfolyamok és nagy összegű váltás

Az MBH Banknál nemcsak nagy összegnél, hanem

már kisebb – nagyjából 100 ezer forintnak megfelelő – váltásoknál is kérhető egyedi árfolyam, egészen 30 millió forintig.

A folyamat egyszerű: az ügyfél megadja, melyik devizát szeretné venni vagy eladni (vagy megadhatja a másik devizanemben kifejezett összeget is), a bank pedig erre gyorsan küld egy személyre szabott árfolyamot. Ezt az ügyfél elfogadhatja vagy elutasíthatja, az elfogadás után pedig azonnal végrehajtják a tranzakciót, feltéve, hogy a számlán rendelkezésre áll a teljes fedezet. Ha időközben lejár az ajánlat érvényessége, kérésre frissítik az árfolyamot a pillanatnyi piaci viszonyoknak megfelelően. A bank több népszerű devizapárt is kezel, ezek között egyszerű átvezetésként is működik a váltás.

A bank számlacsomagjai közül továbbra is az MBH Extra a legnagyobb vonzerő:

  • megfelelő havi jóváírás mellett nullaforintos havidíjjal működik,
  • az online utalások 50 ezer forintig díjmentesek,
  • és az első évben a bankkártya is ingyenes.

CIB Bank: nullás alapdíj és kedvezményes devizaváltás saját számlák között

Aki gyakran mozgat pénzt különböző devizaszámlái között, annak

az ECO Plusz csomag ad extra előnyt: saját számlák közötti átvezetésnél kedvezményes devizaárfolyamot alkalmaz a bank.

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a vételi vagy eladási árfolyam és a középárfolyam különbségét megfelezik, és így alakul ki az ügyfélre érvényes kedvezményes árfolyam. Azaz a bank a szokásos árrés felét engedi el, ami érezhetően olcsóbb konverziót jelent minden házon belüli devizaváltásnál, ám ennél a csomagnál havi szinten nettó 450 ezer forint összegű beérkező utalás szükséges a számlavezetési díj elengedéséhez.

Raiffeisen: akár negyvenmilliót is válthatunk

A Raiffeisennél

akár 40 millió forintnyi devizát is válthatunk egyedi árfolyamon a mobilappban vagy Direktneten, banki munkanapokon 8 és 18 óra között.

Az Aktív számla havidíja több módon lenullázható, például minimálbérnyi jóváírás vagy minden hónapban 50 ezer forintnyi kártyás vásárlás, összesen legalább 10 tranzakció teljesítésével és a digitális utalások 50 ezer forintig díjmentesek.

Mi következik? Erősödő verseny és ügyfélcsábítás

A hazai bankok láthatóan rákapcsoltak éppen ott, ahol korábban komoly versenyhátrányban voltak: egyre több helyen lehet valós vagy középárfolyamon, kedvezményes díjakkal devizát váltani. A kérdés most az, hogy az ügyfelek észreveszik-e a változásokat, illetve elhiszik-e, hogy a magyar bankok kényelmi szolgáltatásokban is felzárkóztak. A következő hónapok minden bizonnyal mozgalmasak lesznek: a devizaváltás lett a bankpiac új csatatere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.