BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy kicsit nem figyelünk oda, és mobil powerbankot csinál az állam az e-autónkból

Azt gondolnánk, hogy az elektromos autó csak autózásra van, de a jogszabályalkotók többet látnak benne. Úgy gondolják, hogy az e-autók bevethetők a zöldáram tárolására, az áramhálózatok használatának olcsóbbá tételére, a háztartási energiaigények részbeni kielégítésére, de még a villamosenergia-rendszer szabályozására is.

Olyan pontokkal módosult a közúti közlekedési törvény, amelyek az elektromos autózástól annak közlekedési előnyein túl továbbiakat is remél. Az előnyök egy része tulajdonképpen már létezik, azonban nem látható, hogy mekkorák, illetve hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy az e-autók tulajdonosai és a magyar energiagazdaság érdemben élvezhessék ezeket.

e-autó
Új funkciókat kaphatnak az e-autók / Fotó: Shutterstock

Ezért a Magyar Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) fel kell mérnie, hogy az elektromos járművek az elektromos töltőpontok kiépítése és üzemeltetése révén – többek között a kiegyenlítő piacon való részvételükkel – hogyan járulhatnának jobban hozzá

  • a villamosenergia-rendszer rugalmasságához,
  • valamint a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia további felhasználásához.

Az elektromos járművek azzal vesznek részt a villamosenergia-rendszer (VER) kiegyenlítő piacán, ha akkumulátoraikat olyan időszakokban töltik, amikor a rendszerben felesleges mennyiségű áram jelenik meg. Ilyenkor az e-autó „elszívja” ezt az áramot – emiatt zuhanna, nulla vagy akár negatív is lehet a villamos energia tőzsdei ára –, illetve amikor a VER egyensúlyát valamely erőmű teljesítményének csökkentésével kellene megtartani. Vagyis kifejezetten jót tesz a VER-nek és az árampiacnak. 

Csakhogy nem lehet tudni, hogy e haszon érdemi nagyságú-e, sőt azt sem, hogy egyáltalán kimutatható-e. A jogszabály éppen erre vár választ a MEKH-től, mostantól háromévente május 31-ig, egyébként pedig az uniós előírásokat követve. A számítás címzettje az energiaügyi miniszter.      

Előnyök sora remélhető az e-autóktól

A miniszter szintén háromévente, május 31-ig egy másik elemzést is vár a MEKH-től a december 23-i törvénymódosítás szerint. Azt kell kimutatni, hogy a kétirányú töltés

  • hozzájárulhat-e a felhasználói és rendszerköltségek csökkentéséhez,
  • valamint a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részarányának növeléséhez a villamosenergia-rendszerben.

Jelenleg a töltés egyirányú a hazai elektromos töltőhálózaton: az áram a – lehetőleg megújuló forrású – erőműből, de leginkább a VER-ből a töltőn át a jármű akkumulátorába kerül. 

Kétirányú töltés esetén már maga az autó is juttathat áramot a hálózatba a töltőn keresztül, 

ahogyan a tulajdonosa hálózatába is. Az előnyök világosak:

A VER áramhoz juthat amikor éppen szerény a betáplálás, mert például lement a nap, vagy elállt a szél, ez esetben az e-autó az áramárak túlzott emelkedését fékezhetik.

  • A saját háztartás áramellátásába történő beszállás csökkenti a háztartás külső energiaigényét, olcsóbbá teszi az áramellátását
  • Az önellátás erősödésével kevésbé kell támaszkodni a VER hálózatára, ezáltal a rendszerhasználat is kevesebbe kerül.

Nyilvánvaló, hogy minél több e-töltő és elektromos autó működik az országban, annál érezhetőbben érvényesülhetnek a felsorolt előnyök. A MEKH közzététele szerint 2024 végén 3191 töltőberendezés működött Magyarországon. A legtöbb, 119 töltő Budapesten üzemelt, a vármegyék közül pedig Pest vármegye vezetett 425 töltővel, mögötte Veszprém vármegye állt 185 töltőberendezéssel. Az elektromos autók száma mintegy 98 ezer

A nagy dobás a kétirányú töltés lehet

A kétirányú töltési technológia Magyarországon is elérhető, de a jogszabályi környezetet még fejleszteni kell.

A mesterséges intelligencia szerint képesek az áram visszatáplálására egyes Nissan, Mitsubishi és Hyundai modellek, és kaphatók a hozzájuk való töltőkészülékek is. Ezek már okostöltők: a töltést nem a bekapcsoláskor indítják, hanem olyankorra időzítik, amikor a hálózatterhelés alacsony, illetve bőséges a kínálat megújuló energiából. A kétirányú töltés általánossá tételével lényegében olyan mobil powerbankká válnának az e-autók, amelyek révén reálisan várható a fenti előnyök érvényesítése.

„Közel 2,4 millió eurós, átszámítva mintegy 922 millió forintos támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alap Interreg Central Europe programjában az a nemzetközi konzorcium által kezdeményezett V4Grid projekt, melynek célja működőképes szolgáltatássá alakítani az elektromos járművek elektromos hálózatba történő integrálását elősegítő Vehicle-to-Everything (V2X) technológiát a régiónkban” – írta már másfél éve a Villanyautósok című portál.

A tizenegy partner együttműködéséből született konzorcium közleményében kiemeli, hogy feladatának tekinti a Vehicle-to-Grid (V2G), Vehicle-to-Building (V2B) és Vehicle-to-Home (V2H) funkciók üzleti koncepciójának kidolgozását, megtérülési számítások készítését, egy komplett szolgáltatáscsomag kialakítását, illetve szabályozási javaslatok megfogalmazását. A résztvevők 18 V2X töltőt is telepítenek 15 bemutató helyszínen a V4-es régió országaiban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.