BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beleszeretett Kelet-Magyarországba a nyugati multi: ráöntött egy talicskányi pénzt – ilyen beruházás eddig még nem volt

Ennek nem kevés köze van a BMW-gyárhoz. A nagy nyugati multi egyértelműen hisz a térség gazdasági megerősödésében, és nem félti a pénzét se befektetni Kelet-Magyarországon.

Egyáltalán nem szokványos, sőt, példa nélküli döntésre szánta rá magát a belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Parks (WLP). A nyugat-európai, pontosabban Belgiumban bejegyzett multi ugyanis Kelet-Magyarországon hajtott végre olyan beruházást, amilyen még nem volt.

Kelet-Magyarország, csarnok, beruházás
Kelet-Magyarország: beleszeretett a nyugati multi, önti rá a pénzt / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A nemzetközi logisztikai piac szereplője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kelet-magyarországi régió gazdasági erősödésére reagálva 11 500 négyzetméter alapterületű, korszerű logisztikai csarnokot épített Ebesen,

a beruházás értéke pedig mintegy 41 millió euró volt.

Ez átszámítva mintegy 16 milliárd forintnak felel meg.

Kelet-Magyarország: beleszeretett a nyugati multi, önti rá a pénzt

A WLP külön felhívta rá a figyelmet, hogy a Debrecenhez közeli Ebesen felépült logisztikai központ az első olyan spekulatív beruházás Kelet-Magyarországon, amelyet külföldi befektető valósított meg megrendelésállomány nélkül, saját kockázatra. A projekt

  • egy több mint 122 ezer négyzetméteres telken,
  • stratégiai helyszínen,
  • a debreceni repülőtér,
  • a BMW-gyár
  • és az M35-ös autópálya közelében jött létre.

A WLP igazi óriáscég, több mint egymillió négyzetméternyi beruházással van jelen Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban.

A társaság Magyarországot különösen preferálja, az elmúlt hat évben több mint 200 ezer négyzetméter modern logisztikai épületet húzott fel.

Visszatérve a mostani beruházásra: a tájékoztatás szerint a logisztikai csarnokhoz partnerként elsőként a Ghibli Kft. csatlakozott. Az 1996 óta működő Ghibli cégcsoport komplex logisztikai szolgáltatást nyújt. A társaság teljes belföldi és európai lefedettséggel végez közúti szállítmányozási feladatokat.

Ügyfelei áruit légi, tengeri és vasúton is eljuttatják világszerte. A Ghibli több mint 120 ezer négyzetméteren végez komplex raktárlogisztikai szolgáltatásokat Budapesten, a Szabadkikötő területén, Vecsésen, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, valamint Debrecenben és környékén.

A társaság szintén nagyvállalat, évi több mint 550 ezer megbízásnak tesz eleget, megbízói között vannak az autóipar, az elektronika, az FMCG és a vegyipar vállalatai is.

A Ghibli Kft. az ebesi logisztikai központban a normál kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó logisztikai feladatokat és szolgáltatásokat kívánja ellátni.

Ennek keretében közúti szállítmányozási tevékenységet, korszerű raktárlogisztikai szolgáltatásokat, valamint csomagolást, címkézést és áru-összekészítést is biztosít partnereinek. Kiemelték, hogy a telephelyen veszélyes árukhoz kapcsolódó tevékenységet nem végeznek.

Hivatalos: négysávosítják Magyarország egyik leghosszabb főútját, a kecskeméti Mercedes-gyár előtt kezdődik az építkezés – napi 26 ezer autó jár majd erre
Kecskemét polgármestere és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető tisztségviselői egyeztettek a város legjelentősebb közlekedési beruházásairól. A kecskeméti intermodális csomópont fejlesztése évek óta napirenden van a város ipari növekedése és a megnövekedett forgalom miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.