Beszélők

Három napnak kellett csak eltelnie, hogy egy újabb beszéd hozza izgalomba ezúttal az Európai Bizottságot: Tony Blair varsói EU-víziója, amit utóbb Prodi környezetének egyik munkatársa jellemzett úgy lelkesen, hogy "egyszerre koncepciózus, koherens és mégis nüanszokra is figyelő". "Szokatlanul jó beszéd volt" -- tette hozzá.

Alig egy héttel korábban a belga kormányfő tartotta meg a maga nagy ívű "EU-beszédét", miközben az egész közös gondolkodást útjára indító Joschka Fischer- és Jacques Chirac-beszédek utózöngéi is élnek még -- s miközben az állam- és kormányfők is az EU-intézmények jövőjével lesznek majd elfoglalva a héten Biarritzban. Alighanem egyet kell érteni Peter Ludlow találó megjegyzésével: az EU vezetői kezdenek rádöbbenni, hogy a bővítésre most már előbb-utóbb tényleg sor kerül majd...

A helyzet is és többnyire a lehetséges opciók is voltaképpen világosak. A helyzet annyiból, hogy immár közhellyé koptatott az alapvetés: az EU 20-25 taggal végképp nem tud majd úgy funkcionálni, mint eddig, át kell tehát szabni a kereteket. A minderre adható válaszok köre is átlátható mostanra viszonylag. Kezdve a bővítés -- politikailag immár kivitelezhetetlen -- megtorpedózásával (akadnak még hívei), folytatva a lehetséges két véglettel: az EU-intézmények szerepének erősítésével egyfelől (a föderalista "több EU" képlete, Prodi és részben Fischer vonala), illetve a szupranacionális helyett a kormányok közötti egyeztetés előnyben részesítésével másfelől (az "újranacionalizálás" képlete, Chirac is, Blair is tett rá utalást). Láthatóan közöttük igyekszik lavírozni -- negyedik opcióként -- a három évvel ezelőtti "rugalmasságból" mára kinőtt "szorosabb együttműködés" forgatókönyve. Aminek lényege, hogy az ezt óhajtó tagországok az EU keretein belül igenis létrehozhassanak újabb, szorosabb integrációs formákat is, akkor is, ha ebben nem minden tagállam akar aztán részt venni (ennek "továbbfejlesztett" változatát javasolta Chirac Berlinben, felvetve a "pionír országok" külön közösségét és intézményesítését).

EU-illetékesek fogadkoznak, hogy a végső alternatíva kihordása -- így a mindezt majdan megalapozó "alkotmányozó" EU-reformkonferencia összehívása -- még nem közvetlen napi aktualitás. Egyelőre a most bontakozó vita magának a bővítésnek a megkezdésére sem lehet közvetlen hatással, és végképp nem válhat annak előfeltételévé. Tekintve azonban, hogy az említett két véglet helyett végül a "szorosabb együttműködés" kompromisszumos befutása tűnik egyre valószínűbbnek, ezért ma már a mostani kormányközi konferenciában közvetlenül érintett EU-tisztviselők sem tagadják, hogy hosszú távra meghatározóak lehetnek a Nizzában véglegesítendő keretek és feltételek az említett "szorosabb együttműködéshez".

"Van egy bizonyos törekvés arra, hogy a 'szorosabb együttműködést' ne a még 'szóba jöhető utolsó' megoldásnak, hanem az EU-intézmények működésében meglévő 'normális gyakorlatnak' tekintsék eztán" -- jegyezte meg a napokban egy a folyamatban közvetlenül érintett bizottsági illetékes. "Könnyen lehet, hogy végül is ennek eldöntése válhat a kulcstényezővé minden más szempontból is" -- tette hozzá.

A vízválasztó világos: sikerül-e a "szorosabb együttműködést" olyan feltételekkel körülbástyázni, amelyek továbbra is szavatolják ennek nyitottságát, elérhetőségét, avagy különböző kis integrációk egyre inkább önálló életet élő, kontrollálhatatlan és megközelíthetetlen együttélését (a sokat emlegetett többsebességes EU kialakulását) programozzák-e be a mai döntésekkel. (Bizottsági illetékesek félelmei szerint létezhet egy potenciális harmadik változat is: ha a feltételek megint túlságosan beszűkítőnek bizonyulnak, miként három éve Amszterdamban, akkor nem kizárt, hogy a türelmetlenebb tagországok a hajdani schengeni egyezmény mintájára az uniós kereteken kívül kezdenek különutas együttműködésbe.)

A tét tehát nagy, és a sokat emlegetett közhely, hogy szemünk előtt az EU jövőbeli képe formálódik, most tényleg adott. Az már csak ráadás, hogy a minderről megszólaló politikusok nem csupán a "jövőképvitában" keresnek fogáspontokat, hanem magát a vitát is használni igyekeznek további céljaik szolgálatában. Belpolitikai helyezkedés és szövetségek keresése egyaránt a megfontolások között szerepel. Erre volt példa Prodi látványos múlt heti beszéde is Strasbourgban, amit nem véletlen, hogy éppen ott mondott el, és nem mondjuk az EU-miniszterek tanácsülésén. A bizottság elnökének ugyanis komoly gondjai vannak saját pozíciója, befolyása erősítését illetően, és most láthatóan komolyan elszánta magát a szóba jöhető utolsó kártya, az Európai Parlamenttel kötendő politikai szövetség megjátszására. A játszmában tehát többféle motívum élhet egymás mellett -- valami, ami elvben még akár a föderalisztikusabb törekvések szempontjából is áldásos lehet. (2000. október 9.)