Oktatási forradalom a világhálón

Az Európai Unió csúcsintézményeiben és globális szervezetek körében rövid idő alatt érlelődött meg annak felismerése, hogy mekkora veszélyt jelent a társadalmi kohézió számára a digitális választóvonal, illetve annak mozdulatlansága és áthághatatlansága. Az egyik oldalán álló kirekesztettek számára felfoghatatlanul nagy a veszély, hogy a korszerű technikai eszközök működtetéséhez szükséges ismeretek híján milyen gyorsan és milyen behozhatatlanul szakadhatnak le. A digitális nincstelenségre jutók tábora ráadásul nem csak a társadalmak peremére szorított rétegekből kerül ki, hanem az eddig a gazdaság számos hagyományos területén szorgoskodók köréből is. A hatalmasra duzzadó digitális illiteráció veszélyére uniós szervek, kormányok és globális intézmények próbálnak szervezett kampányokkal válaszolni, fékezve annak a tömegnek a gyarapodását, amely képtelen lesz a tudásalapú gazdaság termelési folyamataiban való részvételre.



A kezdeményezések szinte megszámlálhatatlanok, amelyekkel a legújabb kori kirekesztettség terjedésének elejét kívánják venni. Az ENSZ, az IMF, a Világbank és az OECD külön tanulmányt szentelt a kérdésnek 2000: Egy jobb világ mindenki számára címmel. A legfejlettebb ipari államok G8 csoportja legutóbbi okinavai csúcstalálkozóján szakértői testület (Digital Opportunity Task Force) létrehozataláról döntött. Az OECD néhány hete külön konferenciát is szervezett a kérdésről, a tanácskozásról kiadott összegező tanulmánykötetben az oktatást és a tanulást a XXI. századi tudásalapú társadalmak éltető elemének (lifeblood) nevezte Donald Johnston, a szervezet főtitkára. A kötet nyitótanulmánya megállapítja, hogy a digitális technológiáknak a mindennapi életbe való beágyazódása lehetővé teszi a termelékenyebb és jövedelmezőbb életet. Ezzel együtt az információs és kommunikációs eszközök használatának ismerete, illetve az ezekhez való hozzáférhetőség a társadalom fokozódó megosztottságának veszélyét vetíti előre. Ez ellen csak a kormányok hatékony politikai akcióival lehet védekezni, amelyek révén az új technológia akár a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének, a kohézió erősítésének elsődleges eszközévé is válhat.



Az óriási kihívásra az Európai Unió egy mindent átfogó -- eEurope néven meghirdetett -- programmal igyekszik válaszolni. A márciusi lisszaboni rendkívüli csúcstalálkozón az állam- és kormányfők nem kisebb célt tűztek ki, mint azt, hogy Európa "a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb, tudásalapú gazdaságává váljon". Az eEurope egy átfogó akcióprogram, amely az elektronika üzleti alkalmazásától kezdve, a kutatáson és gyártáson keresztül, egészen az oktatásig igyekszik támogatást szervezni a szükséges átállás gyorsításához. A program eddig elfogadott előirányzatait 2002-ig kívánják a gyakorlatba átültetni, miközben folyik a tudásalapú gazdaság számos részmechanizmusának tervezése.



Az oktatás területén végrehajtandó váltást az eLearning nevű részprogram keretében szervezik, amelynek fő vonásait május végén vázolta a brüsszeli bizottság. A tervről a nyár folyamán néhány további részletet ismertetett az oktatási és kulturális ügyekben illetékes főbiztos, Viviane Reding, jelezve azt is, hogy valamikor októberben teszik közzé a program végrehajtási utasítását. Az egész eLearning projektet egy stratégiai tervvé formálva beépítik a decemberi nizzai csúcstalálkozón -- European Social Agenda néven -- elfogadandó társadalmi programba.



Az eLearning tervről Viviane Reding utóbb egy összefoglaló tájékoztatást adott egy üzleti fórumon, ahol arra figyelmeztetett, hogy egy csendes forradalom ment végbe, amelyet sokan még fel sem fogtak. Szerencsére -- mondotta -- az EU végrehajtó szervei időben kapcsoltak, és mozgósították az unió egész politikaformáló gépezetét, beleértve az állam- és kormányfői tanácskozó fórumokat. Az új keletű politikai érzékenységet az oktatási és kulturális főbiztos arra a felismerésre vezette vissza, hogy a gazdasági fejlődés a jövőben elképzelhetetlen lesz korszerű oktatási alapok nélkül. További felismerés, hogy a folytonos gazdasági növekedés csak a társadalmi egyensúly körülményei közepette képzelhető el, a szociális béke pedig nagyban elősegíthető, ha minden állampolgár azonos esélyekkel részesülhet minőségi képzésben.



A főbiztosi eszmefuttatás logikájából azonban az következik, hogy a magas színvonalú képzést tömegméretűvé kell tenni, korszerű és gyakorlatilag naprakész ismereteket vagy tudásanyagot bárki számára elérhető módon kell terjeszteni. További következmény, hogy az oktatást ki kell venni az eddigi generációs bezártságból, és a rétegképző jellegtől megszabadítva minden társadalmi csoport és korosztály számára fel kell kínálni, mégpedig földrajzi korlátok nélkül. Ehhez ki kell alakítani azt a kultúrát, amelyben a tanulás élethosszig tartó folyamattá válik. Mindennek műszaki alapjaiként a meglévő és gyorsan korszerűsödő digitális technológiákat kell felhasználni.



Az eLearning program elsődleges célja az, hogy hidat verjen a modern informatikai és távközlési eljárások, illetve az oktatás között. Ezt a célt az Európai Bizottság egy négypontos terv keretében kívánja elérni. Mindenekelőtt sűríteni kívánja a korszerű -- gazdag mozgóképi tartalom kezelésére alkalmas -- multimédia számítógépekkel való ellátottságát és javítani a megfelelő ismeretek terjesztésére alkalmas hálózati infrastruktúrát. Másodikként fejlesztést és ahhoz tartozó képzést irányoz elő a terv, amellyel az oktatási gyakorlatba be lehet illeszteni az új technológiákat, kialakítva az új tanulási környezetet, interdiszciplináris megközelítéssel létrehozva az egyes tárgyak oktatásához igazított módszereket és eljárásokat. A harmadik fő törekvés a minőségi oktatótartalom létrehozatalára irányul, amely nélkül nen sikerülne beépíteni a korszerű technológiát az oktatás rendszerébe. Negyedik cselekvési irányként a kialakuló oktatói multimédia-műhelyek és tudásközpontok hálózatba szervezését jelölte meg az Európai Bizottság.



Magának a tervnek a gyakorlatba átültetéséről szólva a testület további szerteágazó célokat is megfogalmaz, mégpedig a már ismert projektszervezési és társfinanszírozási elvek alapján. Az egyik törekvés az úgynevezett "benchmarking" érvényesítésére irányul, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy általános mérce szerint minősítik, mely terv milyen mértékben szolgálja az eLearning programban megfogalmazott célokat. Az eddig közzétett elvek közül különösen fontosnak látszik az, amely szerint nagyszámú oktatót kell megtanítani arra, hogy miként lehet a technológiát a képzés szolgálatába állítani. Ennek keretében részint megvizsgálnák az oktatás követelményeinek várható változását, emellett pótolnák a pedagógusok műszaki képzettségében meglévő hiányosságokat. Az oktatók ilyetén módon történő oktatásuk keretében tennének szert az új kifejezési eszközök használatához és az újszerű tanulás tanításához szükséges készségre.



A szerző a Világgazdaság munkatársa