BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A beruházási adókedvezmény kérdései

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyelőre még nem tudni, hogy hány kisvállalkozás veszi majd igénybe a beruházási adókedvezményt -- derül ki alábbi körkérdésünkből. Vannak olyan cégek, melyeknek szükségük lenne rá, de nem felelnek meg a feltételeknek, és akadnak olyanok is, melyek csak késve vagy egyáltalán nem értesültek a lehetőségről. Mint ismeretes, az idei első fél évben akár 900 ezer forint társasági adóelőleget is megspórolhatnak a beruházni szándékozó, ötven fő alatti kisvállalkozások. A nyilatkozatokat jövő csütörtökig kell leadni az APEH-hez (VG, 2001. február 7.). Büntetés nem jár, ha elmarad a fejlesztés, de a felhasználás körül még adódhatnak nyitott kérdések.

Szűcs György: Csökkenő nyereség
"A kisvállalkozásoknak gondot jelenthet, hogy éves mérlegük a február 15-i jelentkezési határidőnél később készül el. Akkor derülhet ki, hogy jut-e forrásuk beruházásra, s a vállalkozás nyereséges-e -- emelte ki az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke. -- Bár a GDP növekedése tavaly elérte az öt és fél százalékot, a lakossági és önkormányzati megrendelések nem bővültek számottevően. Jó néhány kisvállalkozásnak jelent gondot a minimálbér negyvenezer forintra emelése is. A legtöbb vállalkozásnak ugyanakkor szüksége lenne beruházásra, fejlesztésre. Ismert, hogy az idén június 31-ig a telephelyeket engedélyeztetni kell, s elképzelhető, hogy az esetleges szakhatósági változtatások miatt fejleszteniük kell a cégeknek. Az idei évet illetően nem vagyunk túlságosan optimisták, azzal együtt, hogy a prognózisok további öt-hat százalékos GDP-növekedéssel számolnak. A kisvállalkozások döntő többsége azonban nem exportra, hanem a hazai piacra termel. Az infláció makacsnak tűnik, s a jelentős energiaár-emelkedés drasztikusan növeli a költségeket. A Széchenyi-tervnek sem ez a kör a kedvezményezettje, de abban reménykedünk, hogy a kis- és középvállalkozások közül jó néhány a magyar vállalatok alvállalkozóiként tevékenykedhet majd, erre felhívtuk tagjaink figyelmét is."
Farkas László: Alacsony jövedelmezőség
"Cégünknek szüksége lenne rá, hogy igénybe vegye a beruházási adókedvezményt, de a lehetőség nem olyan kedvező, mint azt az első pillanatban hinné az ember -- hangsúlyozta a FA-CO Erdészeti Szolgáltató és Fafeldolgozó Kft. ügyvezetője. -- A 900 ezer forintos társasági adóelőleg-csökkentést akkor vehetnénk igénybe, ha olyan léptékű beruházást valósítanánk meg, melynek mértéke meghaladná az éves nyereségünk összegét. Vállalkozásunk tíz éve működik; volt olyan esztendő, amikor az árbevétel-arányos nyereség elérte a 15-20 százalékot, de mára ez már 3-4 százalékra csökkent. Nem kell ecsetelni, hogy milyen nehéz helyzetbe került a mezőgazdaság s ezen belül az erdészet is. Ha nem tudnánk exportra dolgozni, már becsukhattuk volna a boltot. Nem beszélve arról, hogy milyen magasak a közterhek, a tb, az iparűzési adó. Külföldön lehetne jó állapotban lévő használt gépeket beszerezni, de a beruházási kedvezményt csak akkor vehetnénk igénybe, ha új berendezést vásárolunk. A nyugat-európainál jóval magasabbak a banki kamatok, a lízingdíjak, nem csoda, ha sok vállalkozás rettegve gondol az EU-csatlakozásra."
Braxmair Béla: Piaci térnyerés
"Az első fél évben szeretnénk megvalósítani egy 15 millió forintos logisztikai beruházást. Egy hetven négyzetméteres hűtött raktárat s a hozzá tartozó számítógépes hátteret szeretnénk kialakítani -- mondta a Bácskatej Bt. ügyvezető igazgatója. -- Úgy vélem, a fejlesztés hozzájárulhat ahhoz, hoy piaci pozícióinkat erősítsük. Húsz főt foglalkoztató vállalkozásunk tavaly mintegy egymilliárd forintos forgalmat bonyolított le, adózás előtti nyereségünk eléri a 30 millió forintot, így van fedezetünk a beruházás megvalósítására. Piaci helyzetünk a tejipari cégek átlagánál valamivel kedvezőbb, fő szállítóink stabil partnerek, sokat jelent, hogy egy biztonságos termelői háttér áll mögöttünk. Cégünk kevésbé frekventált helyen van, talán ennek is köszönhető, hogy a multik elkerülték ezt a térséget. A nyereségünk egy részét mindig visszaforgatjuk fejlesztésre, s beruházásainkat hitel nélkül valósítjuk meg. úgy vélem, hogy aki helyben jár, az egykettőre visszafejlődik. Remélem, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is az inflációt meghaladó mértékű növekedést tudunk elérni."
Zömbik Imre: Élénkülő piac
"A kedvezményt az idén nem tudjuk igénybe venni, beruházást ebben az évben nem tervezünk -- mondta a Bau-Lizéna Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. -- Új gépekre ugyan szükségünk lenne, a tavalyi évet kétmillió forintos nyereséggel zártuk, de a szükséges fejlesztés annál jóval több pénzt emésztene fel. Hitelt ugyan igénybe lehetne venni, de annak a kitermelése nem egyszerű feladat. Az idén talán kedvezően változik a helyzet, a jelek arra vallanak, hogy a piac élénkült. A rendelésállományunk azt mutatja, hogy az idei árbevételünk meghaladja majd a tavalyit, s remélem, hogy ez növekvő eredménnyel is párosul. Ha így lesz, lehet forrásunk fejlesztésre is. Ami a piaci helyzetet illeti, környékünkön egyelőre nem a lakásépítések száma növekedett, inkább több ipari beruházás létesítése kezdődött meg, s ezek cégünknek is munkát adnak."
Varga Zoltán: Kapacitásbővítés
"Még nem eldöntött tény, hogy igényeljük-e a beruházási kedvezményt, de valószínűsíthető, hogy élünk a lehetőséggel -- mondta az egri Varga Nyomda Kft. ügyvezetője. -- Beruházni mindenképpen szeretnénk, elsősorban gépbeszerzésre, esetleg ingaltanvásárlásra gondoltunk. Az új gépek vétele elsősorban a kapacitásbővítést szolgálhatja. A speciális gépek előzetes számításaink szerint 40-50 millió forintba kerülhetnek. Cégünk nyereséges, piaci helyzetünk stabil. Tíz év óta elsősorban az igényes címkék gyártására szakosodtunk, megrendelőink nagy része a multinacionális vállalatok magyarországi cégei, melyek stabil partnernek számítanak. Éves forgalmunk 300 millió forintra tehető. A cég kedvező helyzetét jelzi, hogy 1999 végén bővítettük a létszámot, tizenhat embert vettünk fel, s ma már harminchat embernek adunk munkát. A multinacionális cégeken kívül a tokaji, villányi bortermelőknek is készítünk címkéket. A kistermelők megrendeléseit sem akartuk elveszteni, ezért döntöttünk a létszámbővítés mellett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.