Kovács László, Nagy Sándor és Jánosi György ez ideig egy emberként volt képtelen észérveket megfogalmazni annak magyarázataként, hogy a regnáló koalíció miért is készülne előre hozott választásokkal lenullázni hároméves ténykedésének kitűnően kommunikálható eredményeit, vállalva egyszersmind a legeslegújabb kori magyar demokrácia első, soron kívül bukott garnitúrájának dicstelen szerepét. A meggyőző indokok hiánya aligha véletlen: nehezen találni ugyanis arra utaló jeleket, hogy a fideszes agytröszt valóban idő előtti megméretésre készülne.
Főként egy olyan időszakban, amikor a gazdasági kilátások többé-kevésbé biztatóak; amikor elosztható pénz az árvízi katasztrófa ellenére akad a bugyellárisban; amikor májusban Pokorni Zoltán elnökké választásával kialakul a bizonytalan választópolgárok megszólítására is alkalmasnak vélt csapat; amikor Orbán Viktornak egyetlen parlamenti voks elvesztése nélkül sikerült abszolválnia a Torgyán-feladványt; s amikor a pártpreferencia-mérések immár tendenciaszerűen jelzik a legnagyobb kormánypárt folyamatos izmosodását, ami Dabason és környékén nemkülönben megmutatkozott.
Az előre hozott választások szlogenjének szakadatlan ismételgetése inkább arra a következtetésre sarkall: a szocialisták rájöttek, a tavaly novemberben kialakított stratégia -- copyright by Kovács László elnök és hívei -- és a benne foglalt menetrend hibás. A Kövér László--Pokorni Zoltán váltás üzenete világossá tette, a Fidesz májusi kongresszusa után megkezdi kampányát. Ezek után a szocialisták önnön csapdájukba vesznének, ha szűk esztendőnyi fórt adnának vetélytársuknak. Az MSZP-s miniszterelnök-jelölt személyéről -- és egyéb, valóban lényeges ügyekről -- dönteni hivatott kongresszus júniusi összehívása tehát kényszer, s voltaképpen a novemberi tévedések beismerése.
Ami e korrekció felvezetését a verbális politika szintjén kíséri, vélhetően nem más, mint egy kísérlet a "közbeszéd tematizálására". Az ötlet szocialista szempontból nem feltétlenül rossz -- még ha nem is túlzottan elegáns az ország stabilitásával bűvészkedni --, hiszen ha a választópolgár valóban az idén lenne kénytelen az urnákhoz járulni, az okvetlenül az újságok címlapjára kívánkozna. Más kérdés, a koalíció politikusai látványosan óvatosak, s nem reagálnak a kormány bizonytalan voltát mégoly intenzíven sulykoló felvetésekre sem. Nem úgy, mint 98-ban a "hétszázalékos zsákutcába" bemasírozó Horn Gyula. Magyarországon akkor derült ki: nagymértékben növeli esélyeit, aki képes meghatározni a kampány fő témáit. A Fidesznek ez három éve sikerült. Az MSZP erre most -- meglehet, igen korán -- tette meg az első kísérletet.
Figyelemre méltó az is, ahogyan a téma egyáltalán napirendre került. Akarták az MSZP-vezérek, vagy sem, egyetértettek az ügymenetet illetően, vagy hadakoztak egymással, úgyszólván mindegy: a dolgok alakulása Medgyessy Péter bejelentkezésétől az elnökség állásfoglalásáig tartó egy hétben kedvezett számukra. Végtére naponta szerepelhettek a lapokban, mint mondjuk a Fidesz az Orbán--Kövér váltás idején.
Az még nem egyértelmű, hogy a szocialisták vitáinak ábrázolása a kész -- és közös -- forgatókönyv leplezését és a hírérték fokozását szolgálja-e, vagy azok valóban élesek. Ha még ma is az utóbbi megközelítés igaz, nagyon nehéz dolguk lesz.