Egészséges politika

Nem egyedi, de nem is mindennapos esemény zavarta meg kedden a koalíciós szavazógép csaknem mindenkor olajozott működését. Az egészségügyi törvénycsomag módosító indítványairól sorjázó döntések keretében a Fidesz-frakció voksai -- az ellenzék segítségével -- megtépázták Mikola István egészségügyi miniszter vágyott jogosítványait. A történtek sajátsága, hogy a miniszter javaslatait -- mint a törvényalkotás e fázisában rendszerint -- a kormány is támogatta. A legnagyobb kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja mégis ellenszegült: olyannyira, hogy a kabinet bólintását élvező, ezért egy pakkban szereplő korrekciók közül egyet a Fidesz kérésére ragadtak ki és meszeltek el, másokat pedig a kormány rosszallása ellenére vertek keresztül.
A frakció gyakorlatilag a miniszterelnökkel is szembefordult, bár célszerű megjegyezni, a kormány álláspontja e helyt mindig a szakminiszter hozzáállását képezi le. Annál inkább, mivel a frakció ülésén, amelyen az ominózus "salátatörvény" kapcsán kialakítandó fideszes megközelítésről szó volt, a gyakorlat szerint jelen kellett lennie a kormány képviselőjének is. Kedd este a hírek szerint egy rögtönzött konzultáción mégis közösen rosszallta a történteket a kormányfő, az egészségügyi és a pénzügyminiszter, miközben Mikola István állítólag önnön lemondásának felvetéséig is eljutott.
A konfliktus elsősorban a Fidesz -- annak is főként egyes, e tárgyban szószólóvá avanzsált képviselői -- és Mikola István ellentéteként írható le. Vannak ennek távolabbra visszanyúló előzményei is, hiszen a miniszter már kinevezése előtt kiváltotta egyes fideszes politikusok rosszallását, akik a pártban uralkodó fegyelmi állapotból kiindulva furcsállták, hogy jó előre feltételeket támaszt, amelyeket ráadásul a nyilvánosság előtt is meghirdet. (Éppen ezért a tavaly decemberi Gógl--Mikola váltást megelőzően a kormányfőnek a szokottnál is harciasabban kellett érvelnie jelöltjének támogatása érdekében.) Azt követően azonban -- mondják most -- nagyjából-egészében mérséklődött az ellenállás. Kiderült ugyanis, hogy az új miniszter, a szakmai hozzáértésén túl, lendületessége és jó kommunikációs készsége okán megfelel a fideszes standardoknak.
Hogy akkor mégis mi történt? Egy könnyen lehetséges verzió szerint az, hogy a vidéki kis kórházak ügyét jól felfogott érdekükből kifolyólag szívükön viselő fideszesek úgy érezték, szerencsésebb, ha a szükséges döntésekbe a "szakbarbár", szerintük diktátumokra hajló miniszternek kevesebb, a pénzügyi tárca vezetőjének több beleszólása lesz. Utóbbi történetesen a párt alelnöke is, következésképpen a politikusok lobbilehetőségei izmosodhatnak. Már csak azért is, mert a kettős kompetencia ab ovo egyeztetési kényszert feltételez.
Mindazonáltal a fentiek nyomán Mikola Istvánnak nem feltétlen kell készülnie íróasztalfiókjai kiürítésére. A fideszes egészségügyi csapat -- némelyikük egyébként maga szenvedheti meg az akció következményeit -- és a módfelett aktív vidékiek feltehetően megelégszenek azzal, hogy sikerrel ráncigálták meg a tárcavezér imaginárius bajuszát, s megteremtették a lehetőséget szempontjaik jobb érvényesítésére. Az persze nyilvánvaló, hogy az egyszerre több fronton előszeretettel hadakozó miniszter nehezen emészti meg a presztízsveszteséget.