BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

75 éves a Porsche Engineering

Ferdinand Porsche 1931. április 25-én alapította első tervezőstúdióját Stuttgartban. Herr Porsche igazi zseni és úttörő volt, az 1900-as Párizsi Világkiállításon elektromos kerékagyhajtású kocsit mutatott be, s még ugyanabban az évben megépítette a Lohner–Porsche Mixte modellt, melyben a világon először kombinálták a benzines és az elektromos hajtást.

Dolgozott a Steyrnél és a Daimlernél, ő volt a nagy sikerű S, SS és SSK versenyautókat fejlesztő csoport vezetője. Saját cégének alapítása után kezdett dolgozni a Bogár tervein, és számos fejlesztést kreált a kor legnagyobb autóépítőinek. Horch, Zündapp és NSU modellek is tartalmazták a Porsche által kifejlesztett alkatrészeket, mint például a torziós rudas felfüggesztést. Az ő nevéhez fűződik a háború alatt kifejlesztett Kasten-, Schwimm- és Kübelwagenek megalkotása. A háború után feküdtek rá jobban a sportautó-építésre, számos legendás versenyautó származott a Porsche fejesztő stúdiójából. 1971-ben költöztek Stuttgartból a jelenlegi, weissachi telephelyre, ahol a tesztpálya mellett törésteszt-laboratórium, szélcsatorna és erőátviteli rendszerek vizsgálatára szolgáló munkapadok is találhatók. A Porsche Engineering Group jelenleg 500 fővel dolgozik a legmodernebb autóiapari megoldások fejlesztésén. Az ő érdemük is, hogy a tavaly bemutatott középmotoros Cayman S a New York-i Autószalonon 29 vetélytársát megelőzve elnyerte a megtisztelő World Performance Car címet. A 46 tagú szakmai zsűri kimagasló vezethetősége, elegáns külseje és hathengeres boxermotorjának kifinomult működése alapján választotta a Caymant a mezőny legjobbjának. A 295 lóerős sportkupéból alig négy hónap alatt hatezer példány kelt el világszerte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.