Életének 92. évében elhunyt Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőr - jelent meg hétfőn késő délután a Magyar Operatőrök Társasága honlapján.
A kiváló művész híradófilmek készítése után 1949 és 1996 között hatvanhat játékfilm operatőre volt, 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Stílust teremtett a Valahol Európában, a Ház a sziklák alatt, valamint az Isten hozta, őrnagy úr! című magyar filmek fényképezésével. A magyar operatőrök közül szinte mindenki őt tekinti a mesterének, s ugyanígy tekintenek rá az Amerikában világhírűvé vált magyar operatőrök, mint például Kovács László vagy Zsigmond Vilmos is.
Kende János, a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett: a mester nem csupán "nagyszerű operatőr" volt, de ő újította meg a hatvanas években a magyar film képi világát. "Ő volt a hatvanas, hetvenes évek újító szelleme" - tette hozzá, utalva arra, hogy Illés György sokáig és sokat alkotott.
A negyvenes évek végétől évtizedeken át ő vezette a hazai operatőrképzést, de még az utóbbi esztendőkben végzett hallgatók is tanultak tőle. Illés György a Magyar Operatőrök Társaságának tiszteletbeli elnöke volt. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.