Vége, hogy állandóan Gyurcsány a főgonosz, de Orbán se lesz ördög
"Máris érzékelhető a hírműsorok kiegyesúlyozottsága, pedig csak egyszer ültem le a krónikásokkal. Abból viszont elég volt, hogy a hírműsorok többnyire a miniszterelnököt a főgonosznak, Orbán Viktort pedig a jóságosnak állítják be" - mondta a Magyar Rádió elnöke a Népszabadságnak. Az interjúban a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos intézkedéseire vonatkozóan Such György kifejtette, hogy azt sem engedi, hogy a Fidesz elnöke legyen maga az ördög, ezért sose kapjon hatalmat. Állítása szerint a különbség már most érzékelhető, hiszen az ellentmondásos ügyekkel kapcsolatban a hírműsorokban mindkét fél hangot ad nézeteinek, de az igazán nagy változásokra évekre lesz szükség. Az elnök a pártatlansággal kapcsolatban úgy véli, a rádió különösebben nincsen anyagilag kiszolgáltatva egyik pártnak sem, így semelyik oldalnak sem kell politikai szívességet teljesítenie. Az MR gazdálkodásával kapcsolatban egyébként megjegyezte a vezető, hogy a fizetése nominálisan csökkenhet, ha mint elnök nem teljesíti az üzleti tervet. A napilap azon kérdésére, miszerint a népszerűtlenségét megalapozta a radikális intézkedéseivel, többek között a létszámleépítés bejelentésével, Such György így felelt: "Bármilyen fájdalmas is lesz, a pályázatomban leírt szervezeti és műsorváltozásokat mindenképp megcsinálom." (Népszabadság)


