BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hetven milliárd az újabb Leader programra

A II. Nemzeti Fejlesztési tervben várhatóan mintegy 70 milliárd forint pályázati forrás áll a Leader program rendelkezésre, szemben az első ciklus 6 milliárd forintjával - mondta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön, a Békés megyei Dobozon.

Ficsor Ádám a Magyar Natúrpark Szövetség elnökével folytatott beszélgetésén elmondta, hogy a natúrparkok, mint ahogy eddig is, pályázhatnak majd a folytatódó Leader program forrásaira. Jelezte, hogy a Leader programon felül várhatóan további 140 milliárd forintos alapot hoznak létre a készülő vidékfejlesztési programban, amelyre "leader-szerű" közösségek, közöttük a natúrparkok is klaszterbe tömörülve pályázhatnak majd, segítve a vidéki mikrovállalkozások fejlődését. Pap János, a natúrpark szövetség elnöke, Békéscsaba polgármestere elmondta: az általa vezetett Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a közelmúltban egymilliárd forintot nyert a Regionális Operatív Program (ROP) turisztikai vonzerő pályázatán, amelynek a segítségével például Gyulán és Békésen csónakkikötők, illetve Békésen a Kettős-Körös duzzasztójánál csónak átemelő épül.
A natúrpark egyesület ezen felül gesztor szerepet lát el a közép-békési térség kistelepüléseinek leader programjaiban is. Szintén pályázat források segítségével pedig a falusi- illetve lovas turizmus fejlesztéséhez szükséges oktatási projektben s közreműködnek. mti

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.