Volkswagen Eos 2.0 TDI DSG - Teszt és fotók
Alapjában véve szeretem a dízelmotorokat. Ha kiegyensúlyozott a járása és visszafogott a hangja, akár kupé-kabrióhoz is őszintén tudom ajánlani, hiszen kényelmesen vezethetővé teszi a kocsit – a CC-k pedig amúgy is inkább a nyitott autózás élményét, semmint az örömautózást szolgálják. Csakhogy a Volkswagen kétezres TDI motorja nem képes maradéktalanul megfelelni az iménti elvárásoknak, így az ezzel felszerelt Eos a zajkomfort kérdésében csalódást okozott a teszten. Az még hagyján, hogy hidegindításkor, illetve erőteljes gyorsításnál zajosan dörmög a négyhengeres, ennél zavaróbb az utastérbe szűrődő vibráció. Igaz, csak alapjárat környékén, de akkor a kormányon és az üléseken is érezni, sőt, nyitott tető mellett az egész szélvédőkeret szemmel láthatóan remeg!
A nyomaték kedvéért
Mindezek ellenére a 140 lóerős dízel jó választás az Eoshoz: amíg az 1.6 FSI (115 LE), illetve 2.0 FSI (150 LE) benzinesekkel alulmotorizáltnak tűnhet a Passátnál közel egy mázsával nehezebb kocsi, addig ez megnyerő képességeket kölcsönöz neki. Laza, gondtalan suhanás vagy lendületes autózás – a motornak édes mindegy. A gázpedálon leadott utasításokat ugyan némi késéssel hajtja végre, de energikusan pörög fel. Alacsony fordulaton sem vérszegény a négyhengeres, 2000-től pedig betyárosan húz, élénken gyorsítja az Eost. Rugalmasságának köszönhetően magabiztosan végrehajthatók az előzések, autópályán pedig erőlködés nélkül tartja a 160-170 km/órás utazósebességet. Bár a tekintélyes súly miatt a fogyasztás magasabb a vártnál, a hatótávolság még a 7,6 literes tesztátlaggal számolva is megnyugtató: 720 kilométer.
Tesztautónk esetében a motorhoz hatfokozatú DSG automata sebességváltó kapcsolódott. Rögtön az elején leszögezném, hogy a dupla kuplungos nyomatékelosztót a legjobbnak tartom a piacon, ám ezúttal valahogy nem találtuk a közös hangot. Eddigi tapasztalataimmal szöges ellentétben alig mutatott hajlandóságot az alkalmazkodásra, akár kényelmes, akár sportos stílusban próbáltam használni. Néha hirtelen megugrott és nagyokat rántott a kocsi, 2000-es fordulatnál korábban ritkán kapcsolt fel, manuális üzemmódban pedig (a váltókar előre-hátra lökdösésével szekvenciálisan, vagy a kormány mögötti fülekkel kapcsolva) lehetne gyorsabb a reakcióideje. Pedig a 2.0 TDI motor és a DSG váltó amúgy remek párost alkot, a konszern más modelljeiben vizsgálva nemegyszer magasztaltam már…
Látványnak sem utolsó, ahogyan az Eos gombnyomásra, 25 másodperc alatt megszabadul a felsőjétől – a kupé-kabriók között egyedülálló megoldás az üvegből készült, billenthető és elhúzható napfénytető. Kánikulában jóleső érzés a hűsítő menetszél, de felhúzott oldalablakokkal még országúton, az opciós szélterelővel pedig autópálya-tempó mellett is huzatmentes az utastér.
A gördülési komfortra nem lehet panasz, kellemesen rugózik a VW, egy-egy nagyobb úthibán áthajtva azonban nyitott tetőnél kissé beremeg a karosszéria. Kanyarban jóindulatúan alulkormányzott az autó viselkedése, nem szolgál meglepetéssel. A kormány áttételezése és a rásegítés mértéke jól eltalált, az érzés mégis semleges. Finoman adagolható viszont a fékerő, és nagy tempóról is erélyesen lassít a kocsi.
A racionális szempontok ugyancsak a dízelmotor felé billentik a mérleg nyelvét: hétmillió forint alatti indulóárával már a 2.0 FSI benzinesnél is jutányosabb vételnek számít, nem is beszélve a lényegesen drágább kétezres turbó FSI (200 LE) és 3.2 V6 (250 LE) verziókról. Ráadásul a gázolajos Eos árképzése a konkurenciával összevetve is versenyképesebb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.