Csizmadia Ervin a HVG-ben olvasható elemzésében leszögezi: aktuálpolitikai értelemben nem várt sokat az Orbán-Fodor, és a Gyurcsány-Fodor találkozóktól, távlati szempontból viszont fontos fejlemény, hogy másfél évtized óta először találkozik a Fidesz, és az SZDSZ elnöke. A politológus úgy véli, a meginduló párbeszéd a PR-fogásokon túl azt mutatja, hogy elkezdődött a pártrendszer átrendeződése, a párvezetők pedig kezdik komolyan venni az alkalmazkodási kényszer fontosságát.
Az alkalmazkodás fogalmát Magyarországon tendenciózusan a gazdaságra, és az országra vonatkoztatják, az utóbbi évtizedben nem volt példa arra, hogy az alkalmazkodást a pártokra is kiterjesztették volna – véli az elemző. A pártok természetesnek veszik, hogy minden körülöttük forog, annak ellenére, hogy "fogalmunk sincs mibenlétük lényegéről, arról, hogy az ország alkalmazkodóképessége és a pártok alkalmazkodóképessége között mennyire szoros összefüggés van."
Márpedig a nyugathoz való felzárkózást csak az ilyen típusú alkalmazkodástól remélheti az ország. Egy hatékonyan, rugalmasan működő pártrendszer közelebb visz a modernizációhoz.
A pártrendszer feladata, hogy a kényszeres koalíciókat lecsökkentse, az érdemi szövetségeket preferálja úgy, hogy minimalizálja a totális konfliktusok kialakulásának lehetőségét. Az a pártrendszer, amelyben van esély a normális együttműködés feltételeinek kialakítására, hatékony, és – ha tetszik – gazdaságilag is alkalmazkodóképes. Az a pártrendszer, amelyben még a kormányzó koalíciók is kényszeresen vannak összepréselve (nem is beszélve a kormány-ellenzék viszonyról) hatékonysági deficittel küzd és az egész ország lehetőségei szempontjából megújításra szorul. "Ennek az ideje jött most el, s ehhez a végső lökést a népszavazás, a kisebbségi kormányzásra való áttérés és az SZDSZ kormányzásból való kiválása teremtette meg."
Csizmadia kijelenti: Az MSZP-SZDSZ-korszak véget ért. Jöhet végre egy másfajta korszak, amelyben egészen merész szövetségkeresési stratégiák is elképzelhetőek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kisebbségi kormányzás valószínűleg nem lesz tartós a magyar politikában.
Az elmúlt évtizedek történéseit elemezve a politológus úgy céli, a magyar politika a ’90-es évek végén rátalált a Nyugaton is honos személyi politikára. Orbán Viktorral kezdődött, Medgyessyvel folytatódott és Gyurcsánnyal fejeződik be a sor. A folyamat kiugrasztotta az első embereket és lényegében díszletté fokozta le a pártokat. Ezeknek a díszlet-pártoknak lényegében annyi szerep jutott az után, hogy beállhattak vezéreik mögé. Ez a jobboldalon könnyebben, a baloldalon nehezebben ment, nem kis részben azért, mert a jobboldal hajlamosabb elfogadni a karizmatikus vezetőt, ellenben a baloldal fél, nem csak a vezértől, hanem fél a politikai vezetéstől is.
Csizmadia szerint mára felborult a rendszerváltást követően kialakult pártrendszer, az új stratégia középponti eleme lehet a szabadabb szövetséges-keresés. Ez véget vethet annak az 1994 után kialakult szerkezetnek, amelyben örök blokkok sorakoznak föl egymással szemben.
A változás egyfelől felértékelheti a pártok szerepét önmagában is, másfelől lebonthatja az évtizedes merev válaszfalakat a központi szereplők között. Magyarország európaizálása ezért azon múlik majd, hogy a pártvezetők és a pártok komolyan és állhatatosan elkezdjenek dolgozni akár az eddigiektől eltérő koalíciós képletek létrehozásán – zárja elemzését Csizmadia Ervin.
