Világgazdaság

Fapadosok arathatnak a válság idején - Az Easyjet bizakodó

Közvetlen haszna is származhat az Easyjetnek a gazdasági válságból, az ugyanis az olcsón üzemelő légitársaságok felé hajtja az utasok egy részét.

Így értékelte a helyzetet a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában Peter Voats regionális marketingvezető. A brit diszkonttársaság ugyanakkor még nem döntötte el, hogy a jövő nyári menetrend életbelépésekor – az előkészületeket most fejezik be – növeli-e a kapacitást Budapestre, illetve onnan a célállomásokra.

Az Easyjet a téli időszakra nem csökkentette a kapacitást Ferihegyen, s bár nem tekinti versenytársnak a Ryanairt, mégis számon tartja, hogy utóbbi viszont két hónapig kevesebb járatot üzemeltet. Az Easyjet inkább a hagyományos cégeket (Malév, Alitalia) tartja közel azonos szolgáltatást kínálónak, ám ezeknél jóval gyorsabban képes reagálni a változásokra.

A közelmúltban – decemberi hatállyal – Milánóban például 11-ről 15-re emelte ott állomásozó repülőgépeinek számát, amint kiderült, hogy az Alitalia a csőd szélére került és leállította bizonyos járatait. Térségünk fővárosaiban még mindig nem létesített bázist, de erre bármikor képes, ha a kereslet tartósan magas lesz.

A vezető szerint a magyar piacon a jegyértékesítés 99,9 százaléka zajlik interneten, és folyamatosan növekszik a cég honlapján eladott szállodai és autókölcsönzői szolgáltatások értéke, illetve az ez után kapott jutalék. Mindez azt jelenti, hogy az egy utasra jutó összes bevétel látványosan felfelé kúszik.

Az Easyjet 2004 májusában lépett a magyar piacra, azóta több mint 2,5 millió utast szállított Budapestre, illetve innen különböző városokba, jelenleg Londonba, Berlinbe, Dortmundba, Genfbe és Párizsba (Orly) közlekedtet járatokat.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Autók Devizakereskedőknek elemzések - Gazdaság és Pénzügy Nemzetközi konfliktusok Pénzügyi és gazdasági válság KK - Üzlet és ember fapados Őszi ülésszak Rendőrségi ügyek - Tüntetések kutatás repülő Ferihegy Külföldi lapvélemények Felmérések autóipar Bűnügyek oktatás Életmód - Utazás A KSH jelenti Reklám és Média járatRepülés Részvénypiacok gazdasági csúcs Élelmiszerpiac Deviza- és árupiac Zöld ügyek IMF-megállapodás Botrányok a politikában Vaskerék Fővárosi ügyek Easyjet biztosítás BÉT Ryanair Fidesz-ügyek