Világgazdaság

Postabanki peres menetek

Újabb csavarként most az állam követel vissza: mégpedig a kisrészvényesektől a pénzt

Visszaköveteli a Magyar Állam tizenhét egykori postabanki kisrészvényestől azt a vételárat, amelyet perbeli egyezség alapján az értékpapírokért kifizetett számukra.

Az érintettek hat év után vehették kézhez az értesítést, amely jogerősen arra kötelezi őket, hogy állítsák helyre az egyezség előtti eredeti állapotot: szolgáltassák vissza a vételárat, az állam pedig átadja nekik az egykori postabanki részvényeknek megfelelő, ma már Erste banki értékpapírokat.

Harminchárommillió forint – ennyiért tart az elképesztő történet esztendők óta. Vagy inkább a jogszerűséggel érvelve a presztízs okán. Mert harminchárommillió valóban nem kevés, de csekély összeg ahhoz a 15-16 milliárd forinthoz képest, amelyet az állam egyébként hajdan sok száz kisrészvényesnek önként, egyezséggel kifizetett.

Az ügy az emlékezetes ötforintos perek idejére nyúlik vissza. Ezek amiatt indultak, mert az állam 1998 végén leértékelte a postabanki részvényeket. 2001 novemberében – öt kisrészvényest érintő jogvitában – mondta ki iránymutató döntésében a Legfelsőbb Bíróság (LB), hogy az államnak öt forint helyet 106, 215 százalékos árfolyamon, 10 621,5 forintért kell megvásárolnia a postabanki értékpapírokat, és az árra 20 százalékos kamatot is fizetnie kell.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Postabank büntetőper állam