Végre kihúzhatjuk magunkat! A KPMG 2007–08-as jelentése szerint a régió tíz állama közül Magyarország nyújtotta a legjobb teljesítményt az európai uniós források lekötésében. Huszonöt százalékos mutatónkkal az elsők vagyunk a tízes regionális listán, utánunk Csehország és Szlovénia következik.
Tanácsos azonban tüzetesebben is a számok mögé nézni, hiszen ez az imponáló mutató sajnos nyilvánvalóan nem tükrözi Magyarország állapotát a mostani válság idején. Inkább valamiféle megszépítő álomnak tűnhet, holott igenis része a valós helyzetnek. Ország-világ előtt jelzi, hogy kedvező feltételek között ez az ország kiváló teljesítményre képes.
Ugyanakkor hatalmas baklövésünk, hogy nem gondoskodtunk a megfelelő makrogazdasági feltételekről az EU-források leghatékonyabb felhasználásához. Ezért a jó teljesítmény veszít erejéből, és ami legalább ilyen fájdalmas, hiteléből. Ekként történhet meg, hogy most, amikor arra biztatok mindenkit, legyünk büszkék az EU-pénzeket kezelő intézményrendszer és a pályázók közös munkájára, bizonyára vannak, akik megmosolyognak.
Alapot adhat a kétkedésnek, hogy a lekötés még nem felhasználás, az odaítélt támogatással rendelkező projekt még nem megvalósult fejlesztés. Ez utóbbinak az egyik fontos mércéje a kifizetés; itt csak kínkeserves számolgatás után tudunk felmutatni 330 milliárd forintot a 2007–13 között rendelkezésünkre álló EU-keretből. Az utófinanszírozás révén ugyanis csak az juthat hozzá teljes egészében az elnyert támogatáshoz, aki befejezte projektje végrehajtását.
A figyelmet azonban erről is elvonja a válság. Kényszerintézkedések sora születik a már említett nem megfelelő makrogazdasági intézkedések miatt. Miközben az élbolyban mások előre tekintenek, Magyarország méltóképpen már viszsza sem mer nézni, mert annyira el van foglalva a tűzoltással.
